|
Sokba kerül a törvényhozás
Egy törvény elfogadása tízmillió hrivnyájába kerül a költségvetésnek állapította meg elemzésében a Gyelo.
A most feloszlatott parlament tevékenysége során nyolcvan törvényt hozott. Ez idő alatt a képviselőknek fizetés, költségtérítés és a konzultánsok honorálása címén mintegy nyolcszázmillió hrivnyát folyósított az állam. Az ötödik összehívású Legfelső Tanács valamivel több mint egy esztendős regnálása alatt 240 törvényt szentesített, azok akkor hárommillióba kerültek.
Egy honatya havonta ötvenkétezer hrivnya felett rendelkezett. Alapfizetésként 17 500 hrivnyát kapott, ugyanannyit számolhatott el a képviselői tevékenysége közben keletkezett költségekre, a fennmaradó összegből pedig segítőit, konzultánsait honorálhatta. Korábban e három összeg összesen harmincháromezer hrivnyát tett ki.
A törvények "árának" meghatározásakor nem vették figyelembe a képviselőknek járó egyéb juttatások költségeit. A honatyákat lakás illeti meg Kijevben (ha ezt nem veszik igénybe, fizetik szállodai szobájuk árát), az utazási mellett több más kedvezményben részesülnek, évente harmincötezer hrivnya jár nekik egészségmegőrzésre, gyógykezelésre.
|