2008. október 14., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 160. (628.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Prófusz-kiállítás az Európa–Magyar Házban

Újabb kiállításnak adott otthont az Európa–Magyar Ház a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) szervezésében. Ez alkalommal Prófusz Marianna népművész legszebb munkái voltak láthatók.

Az eseményen Beregszász művészetkedvelő polgárain kívül jelen voltak a Kárpátaljai Grand Prie Fesztivál résztvevői, illetve az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) tagszervezeteinek képviselői, kárpátaljai költők.

A vendégeket Zubánics László, a KMMI elnöke kalauzolta a magyar kultúra fellegvárában. Elsőként a művelődési intézet könyvtártermét ajánlotta az érdeklődők figyelmébe, bemutatta a legújabb Intermix-kiadványokat, felhívta a vendégek figyelmét a kárpátaljai magyar sajtó kiadványaira, illetve beszélt a könyvtár tízezer kötetes gyűjteményéről. A látogatók megtekintették Szajkó Tibor fotóit, majd sor került Prófusz Marianna képzőművész kiállításának megnyitójára.

Zubánics László arról is szólt, hogy a Bereg Alkotó Egyesület elnökének tevékenységét országunkban és Magyarországon is elismerés övezi. 1984-ben Ukrajna népművészeti mestere lett, 1993-ban a Magyar Köztársaság a Népművészet Ifjú Mestere címmel, 2000-ben a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága díszoklevéllel jutalmazta munkásságát, 2007-ben pedig megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Arany Érdemkeresztjét.

A művésznő 1979-től szedettes és csipkeszövésű szőtteseivel állandó résztvevője az országos és regionális kiállításoknak, munkáit bemutatták Nyíregyházán, Tokajban, Szegeden, Budapesten, Miskolcon, Érden, Gödöllőn, Hatvanban, Szolnokon, Kiskunfélegyházán, sőt Kijevben és Moszkvában is.

A bemutatót követően Prófusz Marianna ismertette szőttesei elkészítési technikáját, elmesélte egy-egy kiváló darab múltba visszanyúló történetét, beszélt azokról a magyar hagyományokról, szokásokról, jelképekről, amelyeket a beregi szőttesek a mai napig megőriztek.

Az elmondottakhoz hozzáfűzve Zubánics László kitért arra, hogy ma már a Bereg-vidék gyöngyszemei – a szőttesek – olyan népszerűségnek örvendenek, hogy gyakran ajándékozzák azokat külföldi vendégeknek. Nem véletlenül vált divatossá a lakások szőttessel való díszítése, hiszen egy-egy ilyen mestermunka nemcsak esztétikai szempontból szép, de egy darabka magyar történelmet is megőriz.

Hegedűs Csilla

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó