2008. október 11., szombat Országos közéleti lap IV. évfolyam, 159. (627.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Kulcslyuk
"...Doktor House-rajongó vagyok"

A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

A Kulcslyuk mai vendége Klisko Marianna huszti fogorvos.

– Gyerekkorában félt a fogorvostól?

– Nem. Ez főként az édesanyám érdeme, aki a nővéremet és engem már kiskorunktól megtanított arra, hogy oda kell figyelnünk az egészségünkre, és ebbe beletartozott a fogaink állapota is. Rendszeresen jártunk ellenőrzésre, és a fogorvosi szék sosem hatott rám riasztóan.

– Ennek ellenére választhatott volna más hivatást is.

– Fel sem merült bennem. Már gyerekkoromtól megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem e szakma iránt, ez volt minden vágyam.

– Volt orvos a családban?

– A nővérem választotta először a medicinát. Ő belgyógyász. A fiam másodéves medikus a Budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ő szintén belgyógyász lesz. A férjem, akárcsak én, fogorvos, ketten vezetjük a fogászatot.

– Mi ennek a szakmának a szépsége?

– Közel tizenhét éve praktizálok. Bátran állíthatom, hogy a sztomatológia az orvostudomány egyik legnehezebb területe. A betegek többségének ugyanis azonnal beavatkozásra van szüksége, mert kínzó fájdalom gyötri. Természetesen ez nagy felelősség, de számomra ez jelenti a szakma lényegét, szépségét.

– A foghúzás nem tartozik az emberek legkedvesebb emlékei közé...

– Régi és rossz beidegződés, hogy a sztomatológus rögtön a fog eltávolításával kezdi a gyógyítást. Napjainkban már a fő cél a kezelés és nem a húzás. Sok modern és hatékony módszer, felszerelés áll a rendelkezésünkre, melyekkel megmenthetők a fogak.

– Sokan állítják, nem szerencsés, ha a férj és feleség egy helyen dolgozik...

– Én csak az előnyét tapasztaltam a közös munkának, és nagyon összehangoltan dolgozunk. Biztonságérzetet ad, hogy konzultálhatunk, megbeszélhetjük a problémás eseteket.

– Hol ismerkedtek meg?

– Poltavában, az egyetemen.

– A fia távol van a szülői háztól. Aggódó anyuka?

– Szerintem minden anya félti a gyermekét, legyen közel vagy távol. Ám elsősorban mindig a csemete érdekeit, jövőjét kell szem előtt tartani. Ő választotta ezt az utat, én pedig mindenben támogatom.

– Kikapcsolódás?

– Szeretek olvasni, sétálni. A legjobban mégis a fogászattal kapcsolatos kiállításokon, bemutatókon tudok feltöltődni.

– Sportol?

– Sajnos nem eleget. Tornázom ugyan, néha masszázsra is járok, de tudom, hogy többre lenne szükségem. Többször gondoltam rá, hogy jó lenne időnként futni és kerékpározni egy kicsit...

– Szeret vásárolni?

– Nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.

– Hobbi?

– Az utazás.

– Hová szeretne eljutni?

– Ausztriába, Londonba, Párizsba...

– Melyik divatstílust kedveli?

– Mindegyiket, ami szép és elegáns.

– Ruhavásárláskor kikéri a férje véleményét?

– Általában igen.

– Türelem?

– Szerintem az orvosnak minden helyzetben meg kell őriznie higgadtságát. Nem szabad, hogy a páciensek megérezzék, észrevegyék, ha ideges vagy rossz napja van.

– Mánia?

– Nem mindegy, hogy milyen csészéből iszom a kávét.

– Nézi a kórházsorozatokat?

– Igen. Gyerekkoromban a Kórház a város szélén szegezett a képernyő elé, az utóbbi időben pedig Doktor House-rajongó vagyok.

– Van-e realitás ezekben a szappanoperákban?

– Ezek alapjául is általában kitalált történetek szolgálnak. Ráadásul a szakember és a laikus néző is egész másként értékeli a látottakat. Egy órába pedig nem lehet belesűríteni a kórház napi munkáját. Ám a bennük felvetett kérdések, problémák a valóságban is léteznek.

– Ha úgy alakulna, hogy egy másik szakmát kellene választania, mihez kezdene?

– Bizonyára találnék munkát, de minden követ megmozgatnék, hogy újra visszatérjek az eredetihez.

Varga Márta

Kedvencek:

Étel: almás és túrós rétes

Ital: száraz vörösbor

Gyümölcs: mindegyik

Virág: a bordó rózsa

Színe: drapp, halványkék és -zöld

Pozitívnak tartott tulajdonsága: kitartás, céltudatosság

Negatív vonása: nem tudja, más mit tart rossznak

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó