2008. október 7., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 156. (624.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Az utókor diszkrét közönye

A Tanár úr kérem egyik kiadásának végén a szerkesztő közli Karinthy Frigyes gyerekkori naplójának néhány részletét. Az egyik bejegyzésben a leendő nagy humanista humorista bevallja, hogy elbliccelte az aradi vértanúk emlékére rendezett iskolai ünnepséget. Nos, az vesse rá az első követ, aki nem tett hasonlót kisdiákként. Persze nem október hatodikán, hisz nekünk itt a Kárpátok alatt tudnunk sem engedték, hogy a magyarságnak is vannak ünnep- és gyásznapjai. Mi a május elsejei, november hetedikei felvonulásokat blicceltük el.

Immáron, ha nem is hivatalosan (ez nem is olyan nagy baj, mert legalább a bliccelés kizárt), vagy két évtizede mi is megemlékezünk az aradi vértanúkról. Koszorúzunk mártírok, honvédek emlékműveinél, sírjainál. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt sokan, mostanság egyre kevesebben... Nem vádként, csupán ténymegállapításként mondom, néhány esztendeje voltam olyan főhajtáson, ahol tizenhárman sem jöttünk össze.

Televízióban, rádióban elhangzott riportok tanúsága szerint nem csupán a mi történelemismeretünkkel van baj.

Riporter: Tudja, mire emlékezünk október hatodikán?

Riportalany: Hát persze, az aradi vértanúkra.

Riporter: Meg tudna említeni néhányat közülük?

Riportalany: Hát, így hirtelen nem.

Riporter: Hány aradi vértanú volt?

Másik riportalany: Így, most pontos számot nem tudnék mondani...

Ha a teljes szöveghűségért nem is tudok felelősséget vállalni, a lényeget hűen adtam vissza. S ez az MR1 Kossuth Rádióban hangzott el!

Mindez igen szomorú. Ennek ellenére nem is az ismeretek, pontosabban azok hiányával van a legnagyobb baj. Inkább azzal, amit jelez, amire utal.

Bizony, sokak nem bliccelték, nem felejtették el a közös múlt eseményeit. Nem is tudnak róluk. Vagy ha igen, hát a fentebbi szinten.

Muhi, Mohács, Majtény, Arad, Szolyva... – tényleg elfeledhetők? Esetleg az utókor diszkrét közönye von rájuk sűrű szemfedőt...

Mielőtt megtörténne:

Aulich Lajos honvéd tábornok (1793–1849)

Damjanich János honvéd tábornok (1804–1849)

Dessewffy Arisztid gróf, honvéd tábornok (1802–1849)

Kiss Ernő honvéd altábornagy (1799–1849)

Knezič Károly honvéd tábornok (1808–1849

Láhner György honvéd tábornok (1795–1849)

Lázár Vilmos honvéd ezredes (1815–1849)

Leiningen-Westerburg Károly honvéd tábornok (1819–1849)

Nagysándor József honvéd tábornok (1804–1849)

Poeltenberg Ernő lovag, honvéd tábornok (1813–1849)

Schweidel József honvéd tábornok (1796–1849)

Török Ignác honvéd tábornok (1795–1849)

Vécsey Károly gróf, honvéd tábornok (1807–1849)

Horváth Sándor

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó