|
Kilencéves az Élet útja
Fennállásának kilencedik évfordulóját méltatja az ungvári Élet útja egészségügyi-szociális rehabilitációs központ, melyben a fogyatékos gyerekekről gondoskodnak. A rokkantak nap mint nap kerülnek kiszolgáltatott, hátrányos helyzetbe. A magát önkéntes támogatásokból fenntartó intézmény célja, hogy segítse a rokkant gyerekek társadalmi beilleszkedését, oktatását, biztosítsa szociális védelmét. A központnak ma már fiókintézete működik Nagyszőlősön, Técsőn, Ilosván, Beregszászban és Szolyván.
Gyerekcsempészt fogtak
Egy férfi az asztélyi határátkelőnél próbált Magyarországra csempészni két gyereket. Az ötéves kislány és a hétéves kisfiú nagybátyjának vallotta magát, de sem a nevüket, sem pedig az életkorukat nem tudta pontosan megmondani. Kiderült, hogy a kicsik szülei évek óta külföldön dolgoznak. A férfi azt állította, hogy ők kérték meg a gyerekek külföldre juttatására. Mutatott is egy kijevi közjegyző által hitelesített felhatalmazást, melyet még a múlt hónapban állítottak ki. Később bevallotta, hogy a gyerekeket és a meghatalmazást Munkácson vette át a kiskorúak nagymamájától. A megállapodás szerint Budapestre kellett volna őket vinnie, és egy Spanyolországba induló autóbuszra felültetni, mert a szülők ott dolgoznak. Az ügy részleteinek tisztázásával a belügyi osztály nyomozói foglalkoznak.
Leharapták a fülét
A hét végén az ungvári járási Kincses egyik családi házába két nő rontott be. Egyik barátjukat keresték a megrémült házigazdánál. A férfi közölte velük, hogy aznap nem látta a keresett személyt, de az asszonyok nem hittek neki. Nekiláttak átkutatni a házat, amit a tulajdonos nem nézett tétlenül. Megpróbálta levezetni őket az udvarról. A hívatlan látogatók ellenálltak, egyikük kiharapott egy darabot a férfi füléből. Majd elmenekültek. A sértett előbb orvoshoz fordult, majd feljelentést tett. Nem sokkal később mindkettőjüket őrizetbe vették.
Tovább gyengül a pénzünk
A hrivnya további devalvációjával kell számolnunk az év hátralévő részében.
Pénzügyi szakemberek egyöntetű véleménye szerint a jelenlegi helyzetben, amikor világszerte kiszámíthatatlan a pénzpiac, óriásbankok mennek csődbe, Ukrajnában sem számíthatunk kiegyensúlyozottságra ezen a téren. Sokan úgy vélik, az év végére a dollár váltási kurzusa elérheti az 5 hrivnya 50 kopijkás árfolyamot. Szakértők szerint a magas árfolyam a bankközi valutapiacon zajló spekulációk eredménye. Hiányolják a nemzeti bank határozott fellépését is. Bankárok szerint arra kell felkészülnünk, hogy az elkövetkező időszakban váratlan és nagy mozgások lehetnek a hrivnya dollárhoz viszonyított árfolyamában.
|