|
Néhány sorban
Berlin. Emlékmű Hitler merénylőjének.
Emlékművet állítottak Berlinben az Adolf Hitler ellen 1939-ben sikertelen merényletet elkövető Georg Elsernek. Németországban a fővárosi az első emlékmű, amelyet a müncheni Bürgerbraukeller sörözőben, 1939. november 8-án elkövetett, végül célt tévesztett pokolgépes merénylet végrehajtójának tiszteletére hoztak létre. Wolfgang Schauble német belügyminiszter az emlékmű ünnepélyes avatásán hangsúlyozta: a németek nehezen ismerték el, hogy akadtak olyan emberek, akikben volt több józanság és bátorság ahhoz, hogy szembeforduljanak Hitler rezsimjével. A berlini ünnepségen elhangzott, hogy egész Németországnak követni kellene a főváros példáját, további emlékműveket állítva "ennek a nagyszerű, magányos és jelentős" németnek a tiszteletére.
Peking. Tajkonauták a fedélzeten.
Kína elindította a Gansu tartománybeli Jiuquan űrközpontból Föld körüli útjára immár harmadik űrhajóját emberrel a fedélzetén. A tervek szerint ezúttal első ízben űrsétát is tesz a három űrhajós egyike, miután az űrhajó már négyszer vagy ötször megkerülte a Földet. Mindhárom tajkonauta (az űrhajós kínai elnevezése) 42 éves. Az űrhajó Belső-Mongóliában ér majd földet, ám a közlés nem szólt arról, hogy hány napos lesz a küldetés. Kína a harmadik ország a volt Szovjetunió és az Egyesült Államok után a különleges klubban, amelynek résztvevői űrhajóst küldtek a világűrbe saját fejlesztésű hordozórakétával és űrhajóval.
|