|
Vereséggel kezdett a Kárpáti
Hétfőn a női kézilabda országos élvonalában is elkezdődött a bajnoki menetelés. Mint azt már beharangoztuk, az első négy forduló helyszíne Zaporizzsja volt. Az elmúlt idényben bronzérmes Ungvári Kárpáti-UNE mindjárt az első találkozón egyik mumusával, a Podatkova Akademija Irpeny együttesével mérte össze erejét.
A fejleményekről Borisz Petrovszkij vezetőedzőt kérdeztük telefonon:
Elképzeléseimnek megfelelően kezdődött az összecsapás. Koncentráltan játszott a csapat, jó volt a védekezés és a támadások befejezései is sikerültek. Egygólos (1413) előnnyel zártuk az első félidőt. A folytatásban, sajnos, több játékosom megsérült, végül az ellenfél fölénk kerekedett, 2523-ra vesztettünk.
A második fordulóban könynyebb ellenfél várt lányainkra, az újonc Kijevi Sportiskola együttese. A Kárpáti a várakozásnak megfelelően begyűjtötte a két bajnoki pontot. 1511-es félidő után 3023 arányban nyert.
Tegnap, már lapzártánk után a bajnok és házigazda Motorral mérkőzött a Kárpáti, ma pedig a Szmart Krivij Rih lesz az ellenfél.
Két játéknap után a Motor Zaporizzsja, a Halicsanka Lviv és a Szmart Krivij Rih áll pontveszteség nélkül.
N. Sz.
|