Az ember azt gondolná, hogy a rendszerváltással befellegzett minden régi, a szocializmus kommunista ideológiájára emlékeztető dolognak. A negyvenesek még emlékezhetnek rá, milyen "lelkesedéssel" és "önként" mentünk egy-egy politikai rendezvényre. Ha valaki kivonta magát az önkéntesség alól, az várhatta, mikor kap például az útlevélkérelméhez szükséges pozitív jellemrajzot. Mert akkoriban sok egyéb mellett például ilyesmivel fenyegették, vagy inkább zsarolták az állampolgárt. Aki nem volt parancsszóra önkéntes, az minden egyéb huncutságra is képes lehet és abszolút megbízhatatlan, hiányos a pártideológiai nevelése. Ilyen s hasonló furcsán csengő dolgokat vágtak az ember fejéhez.

Szóval, azt gondolhatnánk, hogy mindennek vége. Ma már demokráciában élünk és az ember szabadon dönt, elmegy-e vagy sem valamilyen rendezvényre, megmozdulásra. A valóságban azonban nagyon is kísért a múlt. Nem változott itt lényegében semmi. Illetve csak annyi, hogy nincsenek a kommunista szólamok. Vannak viszont más mesterkélt jelszavak. A kitalált és hamis népakaratból sincs hiány. Ha mégis megakadna, akkor a pártideológián felnőtt mai vezetőink gondoskodnak róla, hogy ne legyen. Talán az olvasó is emlékszik még arra a néhány éve lezajlott népszavazásra, melyen a szavazatra jogosultaknál is több kárpátaljai vett részt.

Kísért a múlt. Ezt kellett megtapasztalnunk a múlt pénteki akárki elleni vagy melletti tüntetés kapcsán. Húszezer hivatalnokot, tisztviselőt, tanárt és diákot rémisztgettek azzal, hogy kirúgják a munkájából, a főiskoláról, ha nem megy el önként tüntetni. Azt persze elfelejtették megmondani, hogy mi vagy ki mellett kell szót emelni. A hangsúly az önkéntességen volt. Önként, mert muszáj. Valóban muszáj? Hölgyeim és uraim, a huszonegyedik században élünk! És ha valóban demokrácia az, ami körülvesz, akkor senki nem kényszeríthet bennünket olyasmire, ami ellentétes a meggyőződésünkkel, vagy amiben nem akarunk részt venni. Hogy elbocsátanak, felmondanak a munkaadók? Húszezer dolgozót nem rúghatnak ki. Vagy a költő szavaival élve még mindig az a helyzet, hogy:

S a nép, az istenadta nép,

Ha oly boldog-e rajt'

Mint akarom, s mint a barom,

Melyet igába hajt?

Balogh Csaba