2008. szeptember 9., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 140. (608.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Már a gyerek is frusztrált

Kisgyermekes szülők java része arra panaszkodik, hogy csemetéjük nem akar iskolába menni. Sem a szép új füzetek, sem a könyvek, sem a jó jegyekért beígért ajándékok, de még az osztálytársak viszontlátása sem hozza lázba a nyolc-tízéveseket. Vajon mi lehet az oka, hogy a nyári szünidő után ilyen kelletlenül indulnak tanulni a gyerekek?

Pszichológus ismerősöm szerint általános jelenségről van szó, s hátterében, bármennyire hihetetlen, a fáradtság áll. A felmérések azt mutatják, hogy a mögöttünk hagyott három hónap sem elegendő arra, hogy a mai gyerekek kipihenjék a tanév során felgyülemlett feszültségeket, fáradalmakat. Évről évre nagyobb követelményeket támasztanak a kicsikkel szemben, akiknek viszont mind fizikai, mind mentális egészsége egyre több kívánnivalót hagy maga után. Ebben sok minden közrejátszik, az országban uralkodó feszült légkörtől kezdve, a szennyezett környezeten át a helytelen táplálkozás, az egészségtelen élelmiszerek éppúgy, mint az, hogy a szülők képtelenek nyugodtan végighallgatni gyermeküket.

A fáradtságon kívül van még egy nyomós ok, ami miatt a gyerekek reggelente nemigen akarnak kibújni az ágyból a vekker hangjára. A tanintézetekben eluralkodott erőszak. Mind több pedagógusi túlkapásról hallunk. A felmérések azt bizonyítják, hogy az egymás közt is torzsalkodó tanárok egyre agresszívebbek a gyerekekkel szemben, megsértik önérzetüket és sokszor a fizikai erőszaktól sem riadnak vissza. A pszichológusok legújabb állítása szerint újabban már az sem helyes, ha a gyereket nyáron kötelező olvasásra kényszerítjük, mert így a szünidő idején is ott érzi Damoklesz kardját a feje fölött, s mint a kötelező dolgokat általában, csak azért is ignorálja. Ezzel már nem értek egyet. Gyakorló szülőként vallom, ahhoz, hogy könnyebb legyen az iskolakezdés, mértékkel persze, de a szünidőben is olvasson a gyerek. Nem könnyű ugyan, de erre úgy kell rávennünk csemeténket, hogy neki is kedve legyen hozzá, s a szintjének megfelelő irodalmat kell a kezébe adnunk. S nem árt a pihenésre szánt időt is minél változatosabban beosztani. Mert ha a gyerek három hónapon át csak a négy fal között ül, és hol a televíziós csatornákat kapcsolgatja felváltva, hol az interneten bóklászik, attól csak még inkább elfárad. A környezetváltozás, a táborok, a sportok viszont segítenek elfeledtetni az iskola monoton tanmenetét és számos felejthetetlen élménnyel gazdagítják a lurkókat. És ez nem pénzkérdés. A török és horvát tengerpartot nagyszerűen helyettesítik a közös családi kirándulások. Kárpátaljának számtalan szebbnél szebb szeglete van, melyeket érdemes, tanulságos, sőt illik felfedezni. S egy változatos, tartalmas nyár után talán az iskolatáska is könnyebb lesz.

Magyar Tímea

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó