| 2008. szeptember 9., kedd |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 140. (608.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
A tavaszi jelentős árrobbanás után az elmúlt hónapokban valamelyest csökkent az élelmiszerfajták drágulásának üteme. Ennek ellenére az idén még további, mintegy tízszázalékos növekedést prognosztizálnak a szakemberek or-szágosan, ami nyilván Kárpátalját is érinti majd. Egyelőre azonban nézzük, hol is tartunk ma. »»
|
Az egy éve alakult Kárpátaljai Állami Környezetvédelmi Felügyelőség feladata az ökológiai kérdésekkel foglalkozó törvények betartatása, a jogsértések és a vétkesek kiszűrése, felelősség-re vonása. »»
|
A fesztivál forgatókönyvét másfél hónapja átírta az élet. A júliusi árvíz rombolása miatt a rahói járási Mezőháton (Laziscse) évente hagyományosan szeptember első vasárnapján megrendezésre kerülő krumplifesztiválnak ez-úttal az Európa földrajzi középpontjánál található Terebesfejérpatak (Gyilove) adott otthont. A kárpátaljai falusi zöld turizmus továbbfejlesztését szolgáló rendezvény az idén is sokakat vonzott. »»
|
Turok Antal alkotásai meghatározók vidékünk művészeti életében. A művész a kárpátaljai festőiskola hagyományait követi. »»
|
Szombaton Európában is elkezdődött a 2010-es dél-afrikai világbajnokságra kvalifikáló mér-kőzéssorozat. A nagy csapatok közül főként a franciák, de a spanyolok és az olaszok is csalódást okoztak. A "magyar" csoportban szereplő portugálok gólzáporos győzelmet arattak, a svédek vi-szont Albániából csak egy pontot vittek haza. A magyarok ikszeltek a dánokkal, holnap a svédek ellen bizonyíthatnak. Az ukránok a belaruszok ellen szerzett három ponttal a tarsolyukban utaznak Kazahsztánba. »»
|
|
Ungváron eladó a Merilyn pizzéria
Az Avangard stadion közelében, a szlovák konzulátustól 700 mé-terre lévő háromszintes téglaépület alapterülete 440 m2. A létesít-ménynek három bejárata van. Saroképület révén két utcára nyílik. A földszint és az első emelet teljes elkülönítése is megoldható. Az ud-var privatizált. Az épületben irodák, több bankett-terem, korszerűen fel-szerelt konyha van. A bővítés és a belső tér átalakítása megoldható. A pizzéria körül tágas parkoló van kialakítva.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |