Az idősebb korosztály tagjai még jól emlékeznek arra, hogy a nagy számok bűvöletében hajózó szovjet érában mily módon és mértékben kozmetikázták a statisztikai adatokat. Nagyon úgy tűnik, hogy a tendencia mára sem sokat változott, hiszen a számok továbbra is a valóság szebbik oldalát próbálják mutatni, a számok gyakorta féligazságokat, sőt, egyenesen valótlanságokat takarnak.

Nincs ez másként a kárpátaljai munkaerőpiacon sem. A járási foglalkoztatási központok kimutatásai igazán impozánsak és megnyugtatóak, az érintettek azonban már régóta tapasztalják, hogy erősen eltúlzottak. A hivatalnokoknak minden alkalommal komoly fejtörést okoz, hogyan tájékoztassanak, hogyan adják be a közvéleménynek a valótlan adatokat.

A napokban olvashattuk, hogy Ukrajnában immáron hét éve működik egy úgynevezett szociális rendszer, amely egy vagy két éven át az adott hónap középkeresetére egészíti ki a kisfizetésűek bérét. Olybá tűnik, hogy ez a kezdeményezés sem eléggé ösztönző a kezdő, illetve az állásukat az elmúlt években valami miatt elvesztett munkavállalók számára. Nagy valószínűség szerint azért, mert a különböző segélyek és támogatások következtében ekkora összeget munka nélkül is kézhez kap az állástalan.

Emellett a függetlenség évei alatt a képzési, illetve átképzési erőfeszítések sem hozták meg eddig a várt eredményt. A munkaadók elmondásai szerint a kurzusokról kikerülő személyek nem állják meg a helyüket a munkában, mert sokan a többhetes tanulási idő után is funkcionális analfabétaként hagyják el az oktatótermet, sokan pedig még a tanfolyam vége előtt lemorzsolódnak, más lehetőségeket ragadnak meg. Az egyik legutóbbi, a fiatalok készségeit feltáró felmérésből pedig az is kiderül, hogy ezért nagyrészt a diplomával nem rendelkező szülők a felelősök, akik példája azt igazolja, hogy képzetlenül is jól lehet keresni, csak jó időben és jó helyen kell lenni.

A nyugdíjrendszer is sok kritikát kap. Egyesek szerint a nyugdíjba vonulási átlagéletkor túl alacsony, ami hosszú időfutamra fenntarthatatlanná teszi a jelenlegi struktúrát. Emellett a rokkantnyugdíjasok száma is kiugróan magas, pedig a felmérések szerint az ilyen ellátásban részesülők nagy része alkalmas lenne számos munkakör betöltésére. Mindezek nyomán egyre többen a jóléti és képzési rendszerek gyökeres átalakítását szorgalmazzák.

Míg a környező országoknak nem derogál beismerni, hogy náluk bizony tíz százalékon felüli a munkanélküliségi ráta, addig nálunk ez a mutató hivatalosan alig három-négy százalékos, de sokkal inkább csak kettő és fél, vagy kettő körüli és érdekes módon az évek múltával egyre kevesebb. Már várom, mikor csökken nullára és megy át utána negatív számokba, hogy munkanélküliség helyett munkabőségi, vagy munkahalmozási adatokat rögzítsen a statisztika.

Azt hiszem, éppen ideje lenne tiszta vizet önteni a pohárba és beismerni azt, hogy valakik valamit nagyon amatőr módon csinálnak. Akkor nem kellene a kozmetikázott adatokat nyilvánosságra hozóknak évről évre azon törniük a fejüket, hogy mit írtak tavaly, mit mondjanak most, és mit jövőre? Nem ez lenne a becsületesebb? Még akkor is, ha a kormány a szociális ellátórendszer elavultságát emlegeti és a struktúra átalakítását fontolgatja.

Nigriny Szabolcs