| 2008. augusztus 23., szombat |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 131. (599.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Vaszil Jovdij, a Técsői Járási Állami Közigazgatás elnöke megerősítette, hogy miután a szakemberek felmérték a károkat, azt az eredményt kapták, hogy a védművek és a folyók partszakaszainak felújítására, illetve megerősítésére hat-van, az árvíz által tönkretett közutak és hidak helyreállítására pedig száznegyven, azaz összesen kétszázmillió hrivnya szükséges. »»
|
Huszonhét esztendeje, 1981-ben a Szovjetunió tíz legjobb sípmestere közé vá-lasztották, s ugyanabban az évben bekerült a kontinens száz legjobbja közé is. Kár-pátaljai játékvezető sem előtte, sem utána nem jutott ilyen szintre, 109 szovjet élvo-nalbeli mérkőzésen és 32 nemzetközi kupatalálkozón öltötte magára az akkor még kizárólag csak fekete szerelést. Mindez Temető Sándor egykori kiváló hírű játékvezető nevéhez fűződik. »»
|
A 14. versenynapon végre megszületett az első magyar aranyérem a pe-kingi olimpián. A várakozásoknak megfelelően doppingvétség miatt elvették az ukrán Ljudmilla Blonszka pekingi olimpián hétpróbában szerzett ezüstérmét, miután a B próba is igazolta, hogy az atléta szervezetében metiltesztoszteront találtak. Az 51. helyről a magyarok nagy lépést tettek előre az éremtáblázaton. Kína megtorpant, a britek még harmadikok, Ukrajna két helyet rontott, most a 12.-ek. »»
|
|
Ungváron eladó a Merilyn pizzéria
Az Avangard stadion közelében, a szlovák konzulátustól 700 mé-terre lévő háromszintes téglaépület alapterülete 440 m2. A létesít-ménynek három bejárata van. Saroképület révén két utcára nyílik. A földszint és az első emelet teljes elkülönítése is megoldható. Az ud-var privatizált. Az épületben irodák, több bankett-terem, korszerűen fel-szerelt konyha van. A bővítés és a belső tér átalakítása megoldható. A pizzéria körül tágas parkoló van kialakítva.
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |