|
Med+Info
Fűszerekkel az érkárosodás ellen
A diabéteszes embereknek érdemes fűszerezniük ételeiket, állítják amerikai kutatók.
A Georgiai Egyetem kutatói megállapították, hogy laboratóriumi körülmények között különböző gyógynövények és fűszerek például a fahéj, szegfűszeg akadályozzák azt az érkárosító folyamatot, melyet a magas vércukorszint okoz. Emelkedett vércukorszint esetén úgynevezett AGE-vegyületek képződnek, melyek gyulladást és szövetkárosodást okoznak az erekben. Ez az artériák eltömődéséhez, végső soron szívbetegségekhez vezet. A leghatékonyabb növények a zsálya, a majoránna, a tárkony és a rozmaring.
Támad a tbc legveszélyesebb fajtája
Riasztó gyorsasággal terjed Dél-Afrikában a tuberkulózis legsúlyosabb változata.
Az úgynevezett szélsőségesen gyógyszer-rezisztens tbc (XDR-TB) elleni harcban vesztésre áll a kormány. A legfrissebb felmérés szerint a gyógyíthatatlan tüdőbajban szenvedők száma egy év alatt 40 százalékkal emelkedett. A legtöbb gyógyszernek ellenálló tbc-fajta a világon először Dél-Afrikában jelent meg. A 2006-os járvány 53 embert vitt el. A többség a diagnózist követő 16 napon belül halt meg. A lap szerint idén már az ország 39 kórházában regisztráltak XDT- TB-t. Csak Fokvárosban ezer beteget tartanak nyilván, tényleges számuk ennél nagyságrendekkel magasabb lehet.
A helyzetet az ötmillió dél-afrikai HIV-fertőzött legyengült immunrendszere és az egészségügyi rendszer túlterheltsége teszi igazán nehézzé. A gyógyszereknek ellenálló tbc a világ minden táján felbukkant már.
Fogamzásgátló kontra párválasztás?
Lehet, hogy a fogamzásgátló tablettát szedő nők nem a számukra megfelelő partner mellett döntenek, állítják brit kutatók.
Az elmélet szerint a nők illatuk alapján választják ki a tőlük eltérő immunrendszerű és génkészletű férfit, és ebbe a természetes folyamatba avatkozik bele a fogamzásgátló tabletta. Ha a pár génkészlete nagymértékben különbözik, az biztosítéka lehet az egészséges, a fertőzéseknek ellenálló utódok születésének. Az eltérő génkészletű pároknak ritkábban vannak termékenységi problémái is.
A nemi illatok, a feromonok segítik tehát a nőket a partnerszerzésben. A vizsgálat során a kutatók közel 100 nőt kértek meg, hogy válasszák ki férfiak testszag-mintái közül azokat, melyek számukra a legvonzóbbak. A tesztet elvégezték a tabletta szedésének kezdete előtt és közben is. Az eredmények nagyon eltértek egymástól.
A kutatók azt gyanítják, hogy ennek oka az, hogy a tabletta valójában terhességet szimulál. Viszont ha egy nő teherbe esik, már nem annyira lényeges számára a genetikailag megfelelő partner. A kutatás vezetője, dr. Craig Roberts szerint a fogamzásgátló tabletta szedése vagy nem szedése következtében létrejött változások néha akár a kapcsolatok megromlásával is járhatnak.
|