2008. augusztus 21., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 129-130. (597-598.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Sötét percek
Különös pénzkérdés

Kirabolták az egyik neves munkácsi szálloda román állampolgárságú vendégét. Az esetet ő maga jelentette a szálló biztonsági szolgálatának és a rendőrségnek. Elmondása szerint harmincötezer euró tűnt el a pénztárcájából, miközben aludt. A dolog pikantériája, hogy a pénz hivatalosan nem is létezett. Ha igen, akkor a külföldi bűncselekményt követett el, amikor behozta az országba. A tekintélyes összegről ugyanis nem tett vámnyilatkozatot. A rendőrök így két bűnügyre próbálnak fényt deríteni.

Részegen az árokba

Részegen vezette Opel személygépkocsiját a tizenkilenc éves kövesligeti (Dragovo) fiatalember, amiért majdnem az életével fizetett. Elnézett egy kanyart és az út menti szakadékba hajtott. Súlyos, életveszélyes koponya- és belső sérülésekkel, sokkos állapotban szállították kórházba.

Ittas motorosok

Egy halottja és két súlyos sérültje van a Dombón (Dubove) történt motoros balesetnek. A técsői járási településen két motorkerékpár ütközött össze. Az egyik jármű vezetője a helyszínen életét vesztette. Utasa és a másik motoros életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetet az okozta, hogy mindkét járművezető ittas volt.

Ecetsavat ivott

Az orvosi diagnózis szerint ecetsavat ivott az a hetvenkét éves asszony, akit kincsesi otthonából szállítottak kórházba. A megyeszékhely közelében lévő település idős lakója öngyilkosságot kísérelt meg. Tettének oka ismeretlen.

Leszúrták, kifosztották

Megállapították a személyazonosságát annak a férfinak, akinek holttestét Munkács közelében az útszélen találták. Kiderült, hogy a donecki férfit személygépkocsijában két útitársa támadta meg. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottakat, akik elmondták, hogy összevesztek és ezért támadtak rá társukra. Leszúrták, majd kihajították az autójából. A gépkocsival meg az áldozat értékeivel kereket oldottak.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó