2008. augusztus 14., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 125-126. (593-594.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Med+Info
Peking 2008: génterápia mint dopping?

Bár talán még nem alkalmazzák a pekingi olimpián, a szakértők továbbra is a génterápia illegális használatától tartanak.

David Howman, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) főigazgatója vasárnap úgy nyilatkozott: leginkább az aggasztja, hogy ha a géndoppingot orvosi ellenőrzés és etikai megerősítés nélkül használja valaki, az ugyanolyan lehet, mintha olyan házi készítésű gyógyszert vennének be, amelynek nem ismerik a hatását.

A WADA eddig három szimpóziumot tartott tudósok, sportolók, olimpiai és kormányilletékesek részvételével a géndoppingról, legutóbb júniusban Szentpétervárott. A nemzetközi ügynökség eddig 22 projektet indított el a génterápia alkalmazásának felderítését szolgáló rendszer kifejlesztésére.

300 ezer újabb amerikai HIV-fertőzött

Harmadával alábecsülte az amerikai kormány az Egyesült Államokban élő HIV-fertőzöttek számát.

Ez derül ki egy amerikai kormányzati jelentésből. Eddig azt gondolták, hogy 1 millióan vannak, de most kiderült, hogy 1,3 millióan. Az amerikai kormány tavaly ősz óta ismeri az adatokat, de addig nem engedte nyilvánosságra hozni, amíg újra le nem ellenőrizték azokat. Romlik a helyzet Európában is. Németországban és Nagy-Britanniában ugyancsak nőtt a betegek aránya. A jelentés szerint az új fertőzöttek 53 százaléka homoszexuális férfi, míg a heterók és az intravénás droghasználók körében enyhén visszaesett az új fertőzések száma. Hétszer akkora a fertőzöttek aránya az afroamerikai és háromszor több a latin, mint a fehér lakosság körében.

Emlékezik a víz?

Húsz évvel ezelőtt óriási szenzáció volt, amikor Jacques Benveniste francia tudós azt állította, hogy a tiszta víz valahogy emlékszik arra, mit tartalmazott korábban.

Egy allergiás reakciót okozó anyaggal kezdte a kísérleteket, az oldatot addig hígította, míg csak víz maradt, majd azt figyelte meg, hogy ez a víz élő sejtekhez adva allergiás reakciót vált ki. Ha a kísérlet helyes volt, az azt jelentené, hogy át kell írni a fizika és a kémia törvényeit. A kutatás nagy hatással lett volna a homeopátia hitelességére is, ez ugyanis az a komplementer orvoslási terület, ahol az oldatot addig hígítják, míg eltűnik belőle a hatóanyag.

A folyóirat szerkesztője, számítva a vitára, azonnal közölte a felfedezés cáfolatát is, majd független szakértők kívánták megismételni Benveniste kísérletét. A végeredmény az lett, hogy a laboreredmények nem megbízhatók. A kutató 2004-ben bekövetkezett haláláig állította, hogy kutatása érvényes, és csak a tudományos világ fogott össze ellene. A kísérleteket azóta sem sikerült bizonyító erővel megismételni. Benveniste eredményei ennek ellenére sok homeopatára nagy hatást gyakoroltak, és kísérletek sorának lefolytatását ösztönözték.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó