Sajnos, bárhogy is szeretnénk, a sport sem mentes a politikától. S, akármennyire is furcsa, ez néhány esetben nem is baj. Az ugye köztudott, hogy az ókori olimpiák alatt a hellén világban tilos volt háborúzni.

Mi ez, ha nem politika?

Említhetünk újkori példát is.

Igaz, hogy nem az olimpiához kapcsolódik, de ugyancsak híressé vált, az úgynevezett pingpong-politika. Idősebbek még emlékezhetnek rá. Ennek lényege az volt, hogy a kettészakadt világban az amerikai–kínai közeledést a két ország asztaliteniszezőinek vetélkedőjével álcázták. A versenyek alatt pedig folytak az egyeztetések, a politikai alku.

A melbourne-i olimpia óta nekünk, magyaroknak is van egy szép, politika-sport legendánk, mely a Vajna-film óta vált igazi közkinccsé. Az orosz lánctalpak Budapest utcáit taposták, s az egyenlőtlen küzdelemben letörött a lyukas trikolór. A messzi Ausztráliában is sor került egy magyar–orosz csatára. A két ország vízilabdázói csaptak össze. S bár – a film tanúsága szerint – ott is folyt a magyar vér, a győzelem és a közönség szimpátiája a mienk lett.

Sajnos a görög tradíció az újkori olimpiák esetében nem érvényes. A játékoknak nincs háborúmegállító hatálya. (Arra inkább volt példa, hogy világégések miatt a versenyek maradtak el.)

Mindezt néhány pekingi történés jelzi. Egy kínai megölte az amerikai röplabdacsapat edzőjének két rokonát. Az iráni versenyző – nyilvánvalóan felső utasításra – nem volt hajlandó rajthoz állni, mert a futamban izraeli úszó is szerepelt. A Kínától elszakadni akaró ujgurok terrorcselekményekkel fenyegetnek...

Szinte a pekingi nyitánnyal egy időben vált háborúvá a grúz–dél-oszét–orosz konfliktus. Miközben grúz csapatok ostromolták a szakadárok fővárosát, orosz bombák hulltak Tbiliszire. Putyin orosz miniszterelnök gyorsan be is jelentette, az orosz csapás csupán a rend visszaállítását szolgálja. Szaakasvili nem is késlekedett a válasszal. Megjegyezte: az ilyen "rendteremtő" orosz akciók immár hagyományosak. E jelszóval vonultak be például annak idején Magyarországra, Csehszlovákiába...

Egyértelműen a konfliktus miatt lett világhír abból, hogy az egyik lövészverseny után az orosz és a grúz versenyző összeölelkezett. A gesztus szépségén még az sem ront, hogy az egymást megcsókolók nők voltak...

Mindezek után talán érthető, alig várom, hogy diadalmaskodjon a csókpolitika. No meg, hogy megszülessen az első magyar aranyérem.

Horváth Sándor