|
Ige-tár
Misszióban Kárpátalján
Immár ötödik éve önkéntes orvosok, tanárok, lelki gondozók látogatnak Angliából Szőlősgyulára és Akliba, hogy missziót teljesítsenek.
Egy héten át gyógyítanak, tanítanak, betegeket látogatnak, evangelizálnak. Természetesen sort kerítenek közös kirándulásra, kikapcsolódásra is. Idén a London melletti Clayget evangéliumi gyülekezeteiből érkeztek harmincnégyen. A lakosság és a vendégek közötti kommunikálásban magyarországi orvostanhallgatók segítettek. A hét folyamán az orvosok két napon át Akli népét fogadták, azt követően pedig mobil rendelőjükkel Szőlősgyulára telepedtek át, hogy az ottaniakat vizsgálják ki, gyógykezeljék. Ehhez minden szükséges felszerelést, műszert magukkal hoztak, még egy mini labort is. Legtöbben a fogorvosi szakrendelést vették igénybe, ahol gyors komputeres ellenőrzés után azonnal kezelésbe is vették a szuvasodó fogakat.
Olaszok jártak Aknaszlatinán
A Kárpátaljai Római Katolikus Egyházmegye Caritas segélyszervezete meghívására olaszországi vendégek érkeztek vidékünkre.
Ellátogattak többek között a település Szent Anna katolikus óvodájába is. Puliszka Éva vezetőnő elmondása szerint a vendégek megismerkedtek az ott folyó nevelői munkával és segítségüket ajánlották fel a gyermekintézmény fenntartásához.
|