|
Szupermadár az Andokban
Állítólag 2001 tavaszán pillantották meg először. Az emberek egyszerűen nem hittek a szemüknek. Még soha nem láttak ilyen méretes madarat.
Az állatot először Dél-Chile tavakkal tarkított hegyvidékén, az Andok alsó nyúlványán, Puerto Chacabucótól keletre pillantották meg. Éppen leszállt egy sziklaoromra. A messzelátóval felszerelt kirándulók összesen öt ember szerint a madár szárnyának fesztávolsága megközelítette a húsz métert. Lábai embervastagságúak voltak, karmai pedig a kikötői daruk acélkampóinak méreteivel vetekedtek.
Először persze senki sem hitt a beszámolóknak. De ugyanezen év júniusának elején már pár száz kilométerrel északabbra, a szintén chilei Ancud-öböl tájékán látták a monstrumot. Mindenkit megdöbbentett, amikor egy halászhajó fölött szállt el. Az árnyéka akkora volt, mint maga a hajó.
Ezt követően sokasodtak a bejelentések, igaz, már Argentína területén, az Andok keleti nyúlványain fedezték fel a madarat. Már ha ugyanaz a példány volt mert többen felvetették, hogy ahol egy van, ott értelemszerűen többnek is lennie kell. A nagyra nőtt kondorkeselyűhöz hasonló, de bizonyos részleteiben attól eltérő madár valószínűleg mutáns. Vagy már az őt kiköltő szülők is ilyen hatalmasak lehettek? tették fel a kérdést. A madárról mindaddig csak a bulvársajtó írt, komoly lapok és tudományos körök kacsának minősítették a terjengő híreket.
2001 őszén a rejtély tovább fokozódott. Las Chacras városában eltűnt egy kislány. A szemtanú azt állította, hogy egy nagy madár csapott le az égből és az iskolából egyedül hazafelé tartó kislányt a város szélén elragadta. A dolog szépséghibája csak annyi, hogy maga a tanú is mindössze nyolc- éves volt, ezért vallomásának nem nagyon adtak hitelt. A hatóságok a madárról szóló híreket pánikkeltésnek vélték, viszont az is tény, hogy a rendőrség a kislányt sohasem találta meg.
Decemberben a madár ismét északra szállt. A Mercedario-hegy hatezres csúcsai körül látták heteken át, majdnem mindennap. Az eléggé meghökkentő látvány ellenére a falusi indián lakosság nem félt tőle, sőt évente egyszer a szupermadár tiszteletére ünnepséget tartanak.
Egyszer az egyik hatalmas madár egy lámát ragadott el, majd nyoma veszett, ami az incas-törzsben egy régi legendát elevenített fel. Eszerint akkor lesz vége a világnak, ha fánál nagyobb madarak szálldosnak majd az égen. A dél-amerikai indiánok állítólag készleteket gyűjtenek egy bekövetkezendő végtelen télre.
A chilei Antofagasta tartomány keleti területén, az Andok vulkanikus hegyei között állítólag most is él egy ilyen óriás szárnyas. A hírek szerint legutóbb elragadott két embert és egy teherhordó lámát, de utána nem hallottak felőle. Úgy hírlik, hogy a hegyvidék valamelyik nagy barlangjában telepedett le. A környékbeli emberek azóta is felszegett fejjel, égre emelt tekintettel járnak. Akik pedig a lakott településektől távolabb kénytelenek élni, egy percre sem válnak meg puskájuktól.
KISZó-feldolgozás
|