|
Med+Info
Ellenszere a boldogság!
Egy német napilap a fentebbi kijelentés alátámasztására egy amerikai tanulmányt idézett, amelynek főbb megállapításait a közelmúltban német orvosok is megerősítettek. Eszerint bizonyított, hogy a magas vérnyomás legjobb ellenszere a boldog házasság.
Amerikai, majd német orvosok a közelmúltban több, házasságban élő férfit, illetve nőt, valamint egyedül élő személyt vizsgáltak rendszeres időközönként mobil vérnyomásmérővel. Az érintetteknek mindemellett még arról is vallaniuk kellett, hogy élvezik-e a házasságot vagy éppen az egyedüllétet. A vérnyomásadatok, valamint a válaszok kiértékelése után egyértelművé vált, hogy a boldog párkapcsolatban legfőképp házasságban élők vérnyomása az egészséges határon belül jóval alacsonyabb, mint azoké, akik a házasságban a természetes és felhőtlen élvezet helyett megkeserítik egymás életét. S jelentősen alacsonyabb azokénál is, akik egyedül élnek. Az orvosok ezek után figyelmeztettek, hogy a boldogtalan házasság egyebek között szívelgyengüléshez, infarktushoz és szélütéshez vezethet.
Vesd papírra és elmúlik!
A narratív medicina az érzelmek papírra vetése segíthet a daganatos fájdalom csökkentésében, állapították meg bostoni orvosok.
Kétszázhúsz beteget osztottak három csoportba: vagy a hagyományos kezelést kapták, vagy emellett kérdőíveket kellett kitölteniük a fájdalmukról, vagy heti 20 percet azzal kellett tölteniük, hogy leírják testi és lelki állapotuk alakulását. Nyolc hét elteltével az érzelmeiket nyíltan felvállaló "írók" kisebb fájdalomról és jobb közérzetről számoltak be, mint a másik két csoport tagjai.
Őssejttel a gerincvelőért
A gerincvelősérültek állapotának javítására felhasználható felnőttkori őssejteket sikerült azonosítania egy amerikaisvéd munkacsoportnak.
Az agykamrák belső membránjában kis számban előforduló, önmaguktól ritkán vagy lassan osztódó sejteket sikerült laboratóriumi körülmények között kissé gyorsabb szaporodásra késztetniük, majd a sérültbe visszaültetve helyreállítani velük az idegsérülés miatt kiesett funkciók egy részét.
Aki hozzáfér, rászokik
A rendszeres dohányossá válás esélye nagyobb, ha egy gyermek könnyen hozzáfér a cigarettához derült ki 1200 amerikai tizenéves vizsgálatából.
A 177 tanuló közül, akik minden nehézség nélkül kaptak (pl. barátjuktól) egy-egy szálat, 21 százalék vált a szokás rabjává, míg a nehezebben hozzájutók közül csak 9 százalék.
|