|
Huszonhat emberéletet követelt az ár
Óriási a pusztítás, több milliárd hrivnya a kár
Mára ugyan valamelyest javult a helyzet, s a száraz és meleg időnek köszönhetően apadásnak indultak a folyók, patakok, de egyelőre még felmérni sem tudják azt a hatalmas kárt, amit a múlt heti esőzések miatt kialakult árvíz okozott Nyugat-Ukrajna hat régiójában, közte vidékünkön is. A legborzasztóbb, hogy 26 halálos áldozatot követelt a katasztrófa, 6 gyermek is odaveszett. Az államfő környezeti katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította az árvizes területeket, a kormányfő pedig rendkívüli parlamenti ülésszakot kezdeményezett, hogy pénzeket csoportosíthassanak át a kárrendezésre.
Múlt péntek óta napról napra emelkedett a katasztrófa halálos áldozatainak száma, tegnapi adatok szerint már 26-ra nőtt, de a katasztrófa-elhárítási szakemberek úgy vélik, ez még mindig tovább emelkedhet, mert nem tudni, hogy a levonuló árhullám még mit hagy maga után. A legtöbb áldozatot az Ivano-Frankivszk megyében tomboló árvíz követelte, szám szerint tizenötöt, de Csernyivci és Lemberg megyékből is érkeztek tudósítások halottakról. Bukovinában kilencen, Galíciában ketten vesztették életüket közölte a katasztrófa-elhárítási főosztály sajtószolgálata. Szerdán még két személyt eltűntként tartottak nyilván, míg egy korábban eltűntnek hitt harmadikat a mentőalakulatok megtaláltak egy vízben álló ház padlásán, Ivano-Frankivszk megye egyik településén.
A legszörnyűbb képeket Ivano-Frankivszk megyéből sugározzák. Nem véletlenül. A katasztrófa-elhárítási minisztérium honlapján fellelhető adatok szerint az említett régióban 488 települést borított el az ár, közel 25 ezer lakóház állt vízben, több mint 28 ezer hektár termőföldet öntött el a víz, 13 705 személyt telepítettek ki. A medrükből kilépett folyók 329 közúti hidat és 409 gyalogoshidat romboltak le, 580 kilométeren járhatatlan lett az út. Jelentős károk keletkeztek továbbá Csernyivci, Lemberg, Ternopil, Vinnica és Kárpátalja egyes járásaiban is.
A pillanatnyi összesített országos adatok megrázó helyzetet érzékeltetnek. 41 ezer lakóházban okozott károkat az áradat, 34 ezer hektár mezőgazdasági hasznosítású földterületet borított el a helyenként másfél-két méteres magasságban hömpölygő víz, 680 kilométer autóút járhatatlanná vált, 360 közúti- és 561 gyalogoshíd szorul rekonstrukcióra vagy teljes újjáépítésre. Az elöntött területekről tizenötezer embert telepítettek ki a hatóságok. A védekezésben és kármentésben eddig 2880 szakember vett részt, bevetettek két helikoptert és huszonkét motorcsónakot.
Az egy hete kezdődött árvíz okozta veszteségek becsült értéke 34 milliárd hrivnya. Még a múlt hét végén azonnal a katasztrófa sújtotta övezetbe utazott az elnök és a kormányfő is. Viktor Juscsenko és Julija Timosenko egyaránt teljes kártalanítást ígért a bajba jutottaknak. Azok azonban nem igazán hisznek már az ilyesfajta ígéretekben, hangzott el több televíziós csatorna híradásában, sokak szerint Juscsenko és Timosenko is csak azért mutatkozott a kárt szenvedők körében gumicsizmában, sőt, mezítláb, hogy ily módon is növeljék megtépázott népszerűségüket. A miniszterelnök a hét első napján haladéktalanul Ivano-Frankivszkba rendelte kormányának tagjait, ám nem sokra mentek ezzel. Ugyanis Olekszandr Turcsinov első miniszterelnök-helyettes bejelentette: a kabinet tartalékalapjában csupán 60 millió dollár áll rendelkezésre. Timosenko ezért a parlament rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte július 31-re. Ezen tervek szerint módosítanák az állami költségvetést, hogy átcsoportosításokkal mihamarabb felszabadítsanak bizonyos összegeket az árvízkárosultak számára, akiknek összeírása már elkezdődött. Viktor Juscsenko kedden ellátta kézjegyével a hat megye árvíz sújtotta járásainak környezeti katasztrófaövezetté nyilvánításáról szóló rendeletet. Ez az állapot kilencven napig marad érvényben.
KISZó-összeállítás
|