2008. július 22., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 112. (580.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Feszültség kínában

Néhány óra leforgása alatt három autóbusz robbant fel a délnyugat-kínai Kunming városában, az Új Kína hivatalos hírügynökség szerint a robbantásokban legalább három ember életét vesztette és 14-en megsebesültek.

A rendőrség előzetes vizsgálata szerint szándékos bűncselekmények történtek.

A buszok egymáshoz közeli helyszíneken repültek a levegőbe Jünnan tartomány székvárosában, kevesebb mint három héttel a pekingi olimpia megkezdése előtt. A kínai hírügynökség szerint két ember a helyszínen, egy pedig kórházba szállításkor halt meg. Egy tartományi tisztviselő telefonon azt mondta, hogy csak két robbanásról tudnak. Az ügyet vizsgálják – tett hozzá, de részletekkel nem szolgált.

Kínában időnként előfordulnak buszrobbantások, amelyeket elégedetlen mezőgazdasági termelők, vagy elbocsátott munkások követnek el tiltakozva a szegénység, a környezetrombolások, valamint a korrupció ellen.

A mostani robbanások előtt két nappal a rendőrség Menglian megyében tüntetőkre nyitott tüzet, akik egy korábbi vita miatt rátámadtak egy helyi gumigyár központjára. Két mezőgazdasági termelő meghalt, az összetűzésben 41 rendőr megsérült.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó