|
Magyar iskolába megy a szolyvai ovis
A huszonöt szolyvai ovis közül tíznek másként indult ez a nap. Míg a többiek a szokásos programmal voltak elfoglalva, ők még a délutáni alvás alól is felmentést kaptak. Ugyanis már "kinőtték" az ovit. Szeptembertől suliba járnak. Kisiskolások lesznek.
A kislányok felnőttes komolysággal igazgatják hófehér hercegnői ruhájukat. Van, aki anyukája mellett áll, mások társaikkal egymással cseverésznek, egymás öltözékét mustrálják. A fiúk "felnőtt férfiakhoz" illően öltönyben téblábolnak. Talán rajtuk látszik a legjobban, hogy nagyon izgulnak.
Közben felébredtek a kisebbek. Álmos szemmel ülnek az ebédlő- asztalka mellett, s az uzsonnájukat majszolják, miközben irigykedő pillantást vetnek ünneplőbe öltözött társaikra.
Szolyván 1989 óta működik a magyar óvoda. Igaz, eleinte sok ellenzője volt, de mára egyre népszerűbb, sőt immár két éve magyar iskola is van a városban.
A ballagók többsége együtt marad az iskolában is mondja Putinszki-Gerzsenyi Ibolya óvó néni. Egy-két kicsi kivételével valamennyien a magyar iskolában tanulnak majd. Nagy öröm számomra, hogy a szülők meg vannak elégedve a nálunk folyó neveléssel, oktatással. Mind több ukrán anyanyelvű család kéri gyereke felvételét. A most távozók helyét hamarosan új apróságok foglalják el.
Nagyon szeretnek énekelni és általában szerepelni tudtuk meg Szatmári Enikő nevelőnőtől. Nincs gond, ha jön egy ünnep, és verset kell tanulni. Jelentkező mindig van bőven. Nagyon igyekeznek. Sok szülő a gyerekkel együtt tanul meg magyarul vagy eleveníti fel nyelvtudását. Annak ellenére, hogy egész nap egyedül vagyok a huszonöt aprósággal, nem fárasztó, öröm velük foglalkozni.
A szép tágas udvaron jó móka a fogócska, meséli a kicsik Enikő nénije. Ha elfáradnak, szívesen hallgatnak mesét. Ibolya óvó néni azt is elmondta, hogy nagyon sok játék az ide látogató felvidéki vendégek ajándéka. A somorjai református gyülekezettől pedig ígéretet kaptak mászókák, hinták felállítására az udvaron. Sok segítség érkezett a Dunakeszi Polgári Körtől is.
A magyarországiak és a Szülőföld Alap segítségével alakítottunk ki néhány szobát, ahol vendégeket is tudunk fogadni. Már évek óta gyerekek táboroztatásával igyekszünk kibővíteni a költségvetési keretünket teszi még hozzá az óvoda vezetője.
Közben érkeznek a szülők, a nagyszülők és a vendégek. Az izgalom egyre fokozódik. Az utolsó megbeszélés, simítások... És ballaghatnak a nagycsoportosok...
Varga Márta
|