2008. július 10., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 105-106. (573-574.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Olvasói levelek

Kárpátalja 7 vezére című kezdeményezésünk láthatóan felkeltette olvasóink érdeklődését. Bizonyíték erre a beérkezett szelvények mellett az alábbi két levél is: az egyik lapunk alapítójától, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőbizottságának tiszteletbeli elnökétől, Balla Lászlótól, a másik Hriczó Ernőtől érkezett. Magyarországi olvasónk leveléhez csupán annyit fűznénk hozzá: az általunk közreadott listán élő személy nem szerepelhet.

Kedves barátaim!

Kedvetekre válogathattok ebből a listából, amikor olyan személyre adjátok voksotokat, akik nem szerepelnek a lapban.

1. Sándor László (1909–1993) művészettörténész, író, szerkesztő, a Szépművészeti Múzeum megalapítója, anyagának összegyűjtője és rendszerezője, az intézmény első igazgatója (kezdetben Területi Képtár volt a neve). Az 1950-es évek közéletének, művészeti-irodalmi életének jeles szereplője. Részt vett a magyar középiskolai oktatás kiharcolásában, később ez volt az oka, hogy a múzeum éléről távoznia kellett. Ettől fogva szerkesztőként dolgozott a területi könyvkiadónál (a Kárpáti Kiadó elődje) és a rádiónál. 1962-ben Budapestre költözött, ahol a Kiadói Főigazgatóság főosztályvezetője, majd a Gorkij Könyvtár igazgatója volt.

2. Csengeri Dezső (1926–1982) tanár, író, tankönyvíró, műfordító. Alapítója és igazgatója az első kárpátaljai magyar középiskolának, a nagydobronyinak. Több novellakötete, regénye jelent meg. Pedagógiai-módszertani tanácsadó volt.

3. Osvát Erzsébet (1913–1991) ifjúsági író. Sándor László felesége. Kárpátalján két kötete jelent meg. 1962-ben Budapestre költözött, ahol a műfaj legjelesebb művelői közé emelkedett. Több kötete is megjelent, az egyik írásából film is készült.

4. Habda László (1925–2003) festőművész, Ukrajna Kiváló Művésze.

5. Komjáthy Gábor (1852–1950-es évek) ungvári református lelkész, az ungvári templom és parókia építője. Ő alapította a helyi polgári iskolát.

6. Fejér Herman (1892–1953) újságíró, szerkesztő. A Munkás Újság egyik szerkesztője, az 1940-es években a fordításos Kárpáti Igaz Szó vezetője, a Területi Könyv- és Folyóiratkiadó (a Kárpáti Kiadó elődje) magyar szerkesztőségének alapítója és első vezetője.

7. Sztaskó Gyula (1923–1998) festőművész, művészettörténész. Orosz nyelven monográfiát írt Révész Imréről. Az 1960–80-as években a Kárpáti Igaz Szó állandó művészetkritikusa.

8. Vladimir Piroska (1921–2008) tankönyvíró, tanár, az ungvári Dayka Gábor Középiskola igazgatója.

Üdvözlettel:

Balla László

Dr. Koperdák Andrásról

Rendszeres olvasójuk vagyok a neten. A Kárpátalja 7 vezére szerintem nagyon sok emberben indít el különböző gondolatokat, ötleteket. Olvastam Vass Tibor úr jelöltjeit, amelyben tényleg mindennemű és rangú, jelentősebbnél jelentősebb személy helyet kapott.

Nagyon régen olvastam Csanádi György Híres beregszásziak című munkáját. Akkor is és most is úgy éreztem-érzem, hogy Gyuri bácsi egy kicsit "hazabeszélt", egy kissé előtérbe helyezte a baráti körébe tartozó embereket, s ezzel egy kicsit hiányosra sikeredett az írása. Mivel nem szűntem meg beregszászinak lenni, nekem is lenne a város szülötteiről némi adalékom. A korábbi listán voltak híres és ismert orvosok (Linner vagy a később tevékenykedő Szilágyi Olivér Nagyszőlősről). Volt Beregszászban egy jól ismert kardiológus-főorvos: dr. Koperdák András, aki a nagyszőlősi járási Fancsikán körzeti orvosként dolgozott, majd belgyógyászként és kardiológusként a Beregszászi járást és a várost szolgálta. Egészen nyugdíjba vonulásáig, sőt még aztán is, majd 70 éves koráig. Jelenleg Debrecenben él, 79 éves, és ma is aktívan próbál választ találni a gyógyítás fontos kérdéseire.

Meg kell említeni, hogy dr. Koperdák András még két orvost adott Kárpátaljának: idősebb lánya, dr. Koperdák Magdaléna a megyei pszichiátriai klinika főorvosaként húsz évig dolgozott Beregszászban, míg kisebbik lánya, dr. Koperdák Anna szülész-nőgyógyászként gyógyította, segítette világra a Beregszászi járás több száz polgárát.

Külön javaslatként dr. Koperdák Andrást ajánlom Kárpátalja 7 vezérei közé.

További sikereket, baráti üdvözlettel:

Hriczó Ernő

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó