2008. július 8., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 104. (572.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Oroszország felmond és marad

Amennyiben Ukrajna nem teljesíti az orosz kéréseket, s nem tesz eleget az elvárásoknak, úgy Moszkva már 2008 októberében felmondja a két ország közti barátsági és együttműködési szerződést – jelentette ki Konsztantyin Zatulin.

Az Interfax értesülése szerint az orosz törvényhozás elnökének első helyettese sajtótájékoztatóján megerősítette: az egyezmény hatályon kívül helyezése nem vonhatja magával a föderáció Fekete-tengeri Flottájának távozását, mivel annak státusát külön egyezmény rögzíti. E megállapodás értelmében a haderő 2017-ig maradhat Ukrajna területén.

– Amennyiben Kijev arra az álláspontra helyezkedik, hogy az úgynevezett nagy szerződés felmondása után a flottára vonatkozó egyezmény is érvénytelen, akkor sem történik semmi, mivel előfordulhat, hogy egyszerűen nem veszünk tudomást az ukrán fél döntéséről – idézi a hírügynökség Zatulin szavait.

Mint ismeretes, korábban a hivatalos Kijev több alkalommal jelezte, hogy válaszul az orosz gáz árának emelésére, nem csupán a tranzit díját vizsgálja felül, hanem az orosz flotta szerződését is.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó