A rovat mai vendége Fegyir Sándor szociológus, az Ungvári Nemzeti Egyetem turisztikai tanszékének vezetője.

– A közvélemény Ferko Maslik néven ismerte meg önt a kilencvenes években, amikor ezen az álnéven vezetett műsort a 107-es FM rádióműsorban, s ugyanebben az időszakban élte szelídmotoros korszakát is.

– Néhány fiatalember létrehozott egy biker klubot 1998-ban. Hat különféle alkatrészekből összeeszkábált kétkerekűjük volt, s bizony megtörtént, hogy gazdája el-elhagyott róla egy-egy alkatrészt. Rádióműsorunk napi kapcsolatban állt a közlekedésrendészettel, és közbenjárásunkra a rend őrei megkegyelmeztek a fura gépek urainak, s bejegyezték a klubot. Az egykori tagok már szétszéledtek. A mai bikereknek nem az a fontos, hogy a két kezükkel hozzanak létre egy egyéni robogó csodát. Ez ma már a tehetős emberek "sportja".

– Ön mikor cserélte le a bőrszerkót az öltönyre?

– Amikor már fizetést kaptam az egyetemen. Az egyetemi és az iskolai tanári bérem igencsak szerény volt. Nem titok, hogy a rádiózást anyagi megfontolásból csináltam – ott jó honoráriumokat adtak –, ahogyan a lemezlovaskodást is. 2001-ben, amikor a rádiónak és nekem is a legjobban ment – hisz megkaptam a Kárpátalja Legjobb Műsorvezetője címet, bedolgoztam a tévébe, az újságokba –, úgy döntöttem, váltani kell.

– Fiatal kora ellenére igen sokoldalú. Több intézményben oktat, regionális turisztikai információs központot vezet, ön a többek között műemlékvédelemmel foglalkozó Pannónia Alapítvány elnöke. Soha nem szenved időhiányban?

– Engels egyszer azt mondta, ha a munkát jól beosztjuk, kiderül, hogy még rengeteg szabad időnk van. Viszont, ha rosszul sáfárkodunk, egy tevékenységgel sem boldogulunk. Napóleon szerint az a lényeg, hogy benne legyünk a harcban, aztán majd elválik, ki az ellenség. Az én számomra ez az ellenség a lustaság, a belső degradáció, ami egyébként a városi emberekre jóval inkább jellemző. Mert a vidékieknek nincs idejük unatkozni, a szezonmunkák egész évben gondoskodnak hasznos elfoglaltságról. Szóval jó időbeosztással elérhetjük vágyainkat.

– Önnek mi a vágya?

– Ezt még az érettségin megfogalmaztam. Az, hogy Kárpátalját ismertté tegyem. Lehet hogy banális, sokak számára érthetetlen, de nekem fontos.

– Miből fakad nagyfokú lokálpatriotizmusa?

– Ide kötnek a gyökereim. Nem "bevándorló" vagyok, minden kötődésem Kárpátaljához fűz. Itt nyugszanak felmenőim, akiknek ereiben magyar, szlovák, német, olasz, ukrán vér csörgedezett. Úgy érzem, nincs jogom megbecsteleníteni névadóim emlékét.

– Rengeteget utazik. Megyénk mely szegletébe tér be legszívesebben?

– Kárpátalját olyannak szeretem, amilyen, teljes egészében. Persze vannak olyan kedvenc pontjaim, ahol képletesen szólva lokális nirvánába esek. Ilyenek a várak és a fatemplomok. Szeretem felidézni történetüket, megállni mellettük, különösen a nehezen hozzáférhető váraknál, mint a viski, a huszti. És összehasonlíthatatlan érzés az is, amikor az energiapontokon, a hegytetőkön állva lenézhetek az alant futó hegyi patakokra, vízesésekre. Kedvencem a munkácsi járási Szidorfalva (Hrabovo), ahol mindez együtt van. De a beregszászi borpincéket sem hagyhatom ki, ahová évente legalább egyszer kötelezően ellátogatok, hogy megkóstoljam, milyen újdonsággal rukkoltak elő a kígyósi, a muzsalyi gazdák.

– Említette vegyes nemzetiségű felmenőit. Ön hány nyelvet beszél?

– Perfektül a kárpátaljait. De oroszul, szlovákul, csehül és magyarul sem adnának el. Előadásaimat a konferenciákon természetesen angolul tartom.

– Ezek szerint jó a nyelvérzéke.

– Azonos nyelvi közegben könynyen tanulok. Amikor két hónapig Magyarországon vagy egy hónapig Kansasban éltem, szinte észrevétlenül ragadtak rám a szavak. Egy nyelv tökéletes elsajátításához folyamatosságra, gyakorlásra van szükség.

– Egyszer egy interjújában azt nyilatkozta, hogy a családi kapcsolatában a gyerekek a legfontosabbak.

– Valóban. Négy gyereket nevelek. Van egy 3 és fél éves kislányom, egy 4 és fél éves kisfiam, egy kilencéves lányom és egy 17 éves nevelt fiam. A lányok természetükből fakadóan anyásabbak, a fiúk bitangabbak. Akár rosszalkodtak, akár jók voltak, a hét végén mindig nagy családi beszélgetéseket tartunk.

– Hobbi?

– Minden éven felfedezek egy új országot, hogy a diákjaimnak is beszámolhassak az ottani sajátosságokról. Tavaly Svájcban jártam, idén Ausztráliába utazom egy tudományos konferencia keretében. De Magyarország a kedvencem. Minél többször látogatok oda, annál jobban tetszik. És nem az emberek miatt. Számomra sokkal fontosabb többszázados történelmi, kulturális és földrajzi sajátosságaiból, közös múltunkból kifolyólag. Tanulmányozása révén sokkal könnyebben megértettem szülőhazám történelmét is.

– Mennyire kapható az extrém dolgokra?

– Extrémitás nélkül nem lenne haladás. Mind a turizmusban, mind a sportban, mind az élethelyzetekben szeretem a kihívásokat. Azt vallom, aki mer, az nyer. Ilyen volt legutóbb a menyasszonyok felvonulása, amit három hét alatt szerveztünk meg. És ilyen lesz a halászlé- és barbequ-fesztivál, valamint a bográcsfőző verseny.

– Ha lehetősége nyílna egy időutazásra, melyik irányba indulna?

– A szociológus azt mondatja velem, hogy maradnék, ahol vagyok, hisz az a dolgom, hogy gyakorlati filozófusként tanulmányozzam a környezetemet. Álmodozó férfiként viszont minden bizonnyal visszamennék a középkorba, hogy megnézzem, hogy éltek őseink. A jövőbe nem vágyok, nem lenne érdekes, ha előre tudnám, hogy végződik a történetem.

Magyar Tímea

Kedvencek:

Étel: bableves

Ital: unikum

Állat: pandamackó, koala

Virág: havasigyopár

Szín: zöld

Zene: folk-rock

Napszak: délelőtt

Könyv: Sat Okh: Fehér musztáng

Erényének tartott tulajdonsága: nem árulja el a barátait

Negatív vonása: pontatlan