Százkilenc éves lenne. Nem kerek dátum, de az unokák emlékezetében nem a kerek évfordulók villantják fel a különös emlékképeket, hanem a környező világ, ami sajnos, ma már nagyon nem kerek...

Előbukkan a három fa formájú köszmétebokor a pici udvaron, amelyek alól a nagyapám minden reggel valami különleges kitartással és szorgalommal söpörte fel a száraz leveleket, hogy tiszta legyen a porta. Pontos, rendszerető ember volt az én nagyapám. A nagyanyám pedig a jobbkeze, aki nálánál talán még az unokáit sem dédelgette jobban.

S azok a felejthetetlen ízek! Köszméte- és málnaszörpök. Mert málnabokrok is voltak a kerítés alatt. Cseresznye, meggy, körte, szilva, dió és ki tudja, még hányféle fa adta érett gyümölcseit. A befőttek s szörpök ízei ma is a számban táncolnak.

Azok voltak az igaziak! Mert a maiak?...

A fogyasztóvédő felügyelőség ellenőrzésein, írta az újság, különleges táplálkozási igényt kielégítő élelmiszerek buktak meg. Még olyan készítmény is akadt a vizsgáltak között, amelyekben írmagját sem találták az üvegen feltüntetett hasznos összetevőknek...

Ennek kapcsán jut eszembe: az egyik ismerősöm lánya még a vegyi karon tanult, s hogy ne legyen olyan unalmas a laborgyakorlat, ásványvizet elemeztek. Arra már pontosan nem emlékszem, hogy hány százalékban, de arra igen, hogy jelentős arányban közönséges csapvizet találtak az üvegekben, szén-dioxiddal dúsítva. Előfordult, hogy a remélt, hasznos ásványi anyagok helyett éppenséggel azokat a káros anyagokat mutatták ki, amelyek miatt ásványvizet vesz az ember, hogy ne kelljen meginnia a vezetékest. Negyven üvegből huszonnégyben a vitaminokból, tizenháromban pedig az ígért ásványi anyagokból volt kevesebb. Nesze neked, világszerte híres, kárpátaljai ásványvíz! Ezzel akarunk turistákat ide csábítani? Már a természetes sem természetes?

Hogy hihetünk ezek után a vidékünkön készülő, száz százalékosnak írt gyümölcslevek címkéinek?

Gyermekkoromban nem csak málnát és köszmétét ettünk. De gyűjtöttük az akácfa-, a kamilla- és a hársfavirágot. Kimentünk az erdőbe szederért, szamócáért, mert a nagyi elmondta, hogy az utak mentén álló fákról nem szabad gyümölcsöt szedni. – Nem is látni ma ilyesmit. Csak lépen-nyomon!

A nagyitól tanultuk meg azt is, hogy fűben, fában van az orvosság. És tudta is, hogy melyikben milyen. Szedtük a csipkebogyót, vagy ahogy ő mondta: a hecse-pecsét. Teának, lekvárnak. Palacsintába, fánkba. De finom volt!

Drága nagyi! Ne sajnáld, hogy nem a mai világban élsz. Unokáid még emlékeznek. Rád és az igazi ízekre.

Nigriny Szabolcs