|
Med+Info
Ha karikás a szemünk
Sokan panaszkodnak, hogy karikás a szemük, még akkor is, ha egyébként nem fáradtak, és ki is aludták magukat.
A kozmetikai ipar annyi mindenki más mellett őket is megcélozta, ugyanis egy felmérésben a 13 ezer megkérdezett közel 53 százaléka mondta azt, hogy a karikás szem zavarja a legjobban. Dr. Diane Berson New York-i bőrgyógyász professzor szerint a szem alatti karikák kialakulásához sok tényező hozzájárul, örökölt és genetikai problémák egyaránt. A legtöbben úgy vélik, hogy azok a fáradtság jelei, netán egy átmulatott éjszaka lenyomatai. Bizonyos fokig ez igaz is, mert a fáradtságtól fakó lesz a bőr, a túlzott alkoholfogyasztás pedig szárítja és vékonyítja. A bőrgyógyászok szerint azonban a jelenség egyik oka a bőr túlzott pigmentációja, a másik pedig a bőrhöz közeli erek tágulása. Az állapotot ronthatják a levegőben szállongó allergének is. Az öregedés ugyancsak vezethet a szem alatti karikák mélyüléséhez, de az értágító hatású fogamzásgátlók szedése is oka lehet.
Nem kell megijedni!
Péntek 13-án sokkal kevesebb baj történhet velünk, mint más péntekeken.
Holland statisztikusok kiderítették, hogy ezeken a napokon alig van mitől félnünk. Ilyenkor kevesebb baleset vagy tűzvész történik, mint más pénteki napokon. Mindezt azzal magyarázzák, hogy ilyenkor az emberek sokkal óvatosabbak, és hajlanak arra, hogy inkább otthon maradjanak, és semmi veszélyes dologba nem vágnak bele.
A D-vitamin védhet a szívinfarktustól
Azoknak a férfiaknak, akiknek alacsony a D-vitamin szintje, nagyobb esélyük van a szívinfarktusra állítják amerikai kutatók.
A kutatás során 454 negyven és hetvenöt év közötti embert vizsgáltak, akik halálos vagy nem halálos infarktuson estek át, valamint 900 olyan férfit, akiknek nem volt szívproblémájuk. Az összehasonlításban a vér egy milliliterében 15 nanogramm alatti D-vitaminszint számított alacsonynak, a 30 nanogramm fölötti pedig normálisnak. A D-vitamin segíti a kálcium beépülését a csontokba, hiánya csontritkuláshoz vagy törésekhez vezethet. Több tanulmány jelezte az utóbbi időben, hogy egyéb egészségügyi előnyei is vannak. Védőhatással rendelkezik egyes ráktípusokkal, a perifériás érbetegségekkel, valamint a tuberkulózissal szemben. Más közlemény szerint az alacsony D-vitaminszint esetén nő a szívbetegségek és a szélütés kockázata.
|