2008. június 7., szombat Országos közéleti lap IV. évfolyam, 89. (557.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Meghívó helyett Magyar igazolvány?

A magyar Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottsága a közelmúltban tárgyalta a Révész Máriusz (Fidesz) és Alföldi Albert (MSZP) képviselők által a kedvezménytörvény módosítására benyújtott közös törvényjavaslatot. A vita végén a bizottsági tagok elutasították annak tárgyba vételét, ám az ülésen szintén részt vevő Horváthné dr. Fekszi Márta külügyi államtitkár felajánlotta, hogy ötpárti egyeztetés keretében tegyenek új javaslatot.

Az említett megbeszélésre a héten került sor, melyen a parlamenti pártok szakértői mellett részt vettek a külügyminisztérium, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) titkárságának képviselői is. A kárpátaljai és a vajdasági magyarok számára könnyebb vízumbeszerzést sürgető Révész Máriusz és Alföldi Róbert nyitott volt minden olyan megoldásra, amely egyszerűsítené a jelenlegi pénzigényes és bonyolult eljárást. Úgy tudjuk, több javaslat is elhangzott, de konkrét ajánlás mégsem született.

Lapunk információi szerint a KMKF június 18-i ülésén újra napirendre kerül a kárpátaljai és a vajdasági magyarok beutazásának kérdése, de azt megelőzően a problémáról még egyeztetni kívánnak a két határon túli régióban működő magyarságszervezetek képviselőivel is. A mostani ötpárti egyeztetésen egyébként felmerült, hogy a jövőben a meghívólevelet pótolhassa a Magyar igazolvány, viszont külügyi szakértők szerint ezt a schengeni ügyintézési rendszer nem teszi lehetővé.

KISZó-információ

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó