| 2008. június 7., szombat |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 89. (557.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Azok fogtak össze és követelik a maguk valós vagy vélt igazának elis-merését, orvoslását, akiket erkölcsileg, lelkileg vagy bármilyen más formá-ban megtiport, megrövidített a jelenlegi államhatalom, és megalakították az Asztrea Megyei Társadalmi Jogvédő Szervezetet. »»
|
Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium rendeletben hagyta jóvá azt a programot, mely az ukrán nyelv oktatásának javítását célozza a nemzetiségi iskolákban. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöksége mivel a dokumentum több, az anyanyelvű oktatást hátrányosan érintő kitételt tartalmaz állásfoglalással fordult az illetékesekhez. »»
|
A munkácsi piacon napok óta árulják az erdei szamócát. Már reggeltől nagy a tolongás. A teli kosarakkal, vödrökkel, üvegekkel felszerelt kofák két sor-ban kínálják friss portékájukat. A zaftos, apró szemű ínyencség sokakat kísér-tésbe ejt, de sajnos nem mindenki engedheti meg magának, hogy megvegye. Árát meghallva ugyanis a legtöbben továbbállnak. »»
|
A megyei művelődési főosztály idén százharminchat hivatalos rendezvényt támogat, ebből közel nyolcvan művészeti, nemzeti kisebbségi és tehetségkutató fesztivál. Tehát, minden hétvé-gére több program is jut. Ivan Kanyukával, a főosztály vezetőhelyettesével a gazdag kínálatról ejtettünk szót: »»
|
Hozzánk hasonlóan otthagyták az íróasztalt, a tollat és a mikrofont pedig labdára cserélték a focit kedvelő újságírók. Szakmai ünnepünk az újságírók napja alkalmából a megyeszékhely Avangard-stadionja tartalékpályájának zöldnek erős túlzással sem nevezhető, foghíjas gyepén mértük össze erőnket más tollforgatócsapatokkal. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |