|
Kampánycsőd
A kramatorszki Anton Tiscsenko néhány órával a kanyaróoltás után meghalt. Az eset viharos indulatokat kavart. A közvélemény az orvosokat szidja, a politikusok felelősöket keresnek, az egészségügyi minisztérium pedig cáfolja, hogy az indiai szérum és a tragédia között bármilyen kapcsolat lett volna. Már olyan vélemények is felröppentek, hogy nemzetközi "vegyi támadás" érte az országot.
Infektológus ismerősöm véleménye szerint négy-ötévente rendre előfordul, hogy a szülők tömegesen tiltakoznak gyermekük beoltása ellen. A legkitartóbbak bírósági végzéssel szereznek érvényt akaratuknak, a kevésbé erélyesek végül beadják a derekukat. S ugyancsak négy-ötévente kerül sor a kanyaró, a diftéria, a mumpsz stb. elleni oltási kampányokra is. Ez így ment volna az idők végezetéig, ha nem jön közbe a tizenhét éves fiú tragédiája. Az időközben letartóztatott országos tiszti főorvos állítja, a haláleset nincs összefüggésben az oltással. Az egészségügyi minisztérium a közvélemény és a politikai erők nyomására leállította az oltási kampányt, az ügyészség pedig meghatározatlan időre betiltotta.
Hogy mi történt valójában? Rossz minőségű volt a vakcina? Az orvosok hibáztak? Vagy provokáció történt és szándékosan fújták fel az esetet, hogy lejárassák a Miniszteri Kabinetet?
Lássuk be, némileg gyanús, hogy ingyen jutott hozzá az ország a szérumhoz és az ajándék lónak ne nézd a fogát elvet követve Ukrajnában állítólag már nem is tesztelték azt, teljesen megbíztak az Egészségügyi Világszervezet minőségi bizonylataiban. Régóta tudjuk, hogy olcsó húsnak híg a leve, ám mégsem hiszem, hogy orvosaink kilencmillió fiatal egészségét, életét tudatosan kockára merték volna tenni.
Valahogy azt sem tudom elképzelni, hogy politikusaink keverték volna a kártyákat. Az más kérdés, hogy az ellenzék örömmel kihasználta a helyzetet és újfent, cselekvőképtelennek nevezte a kormányt és rossznak az egészségügyi hálózat munkáját.
Én valahogy a harmadik verzió felé hajlok. Nagy a gyanúm, hogy egyszerű orvosi hiba történt. Feltevésemet a központi televízió szombati híradásában megjelent tény is igazolni látszik, mely szerint a halott fiú egészségügyi fejlapjában feljegyzést találtak egy korábbi oltása után jelentkezett mellékhatásokról. A szakemberek mindig felhívják a figyelmet arra, hogy a védőoltás előtt körültekintően meg kell vizsgálni az adott személy egészségi állapotát, szigorúan be kell tartani az oltási naptárt. De a gyakorlatban sajnos nem mindenki tartja magát az előírásokhoz. Az egyik fővárosi immunológus szerint az oltásra kötelezettek listáját hűbelebalázs módjára állították össze. Volt, aki kétszer a lakhelye szerint és a tanintézetében is szerepelt benne. S azt sem vették figyelembe, hogy sokan már revakcinálva voltak, tehát nem volt szükség az újraoltásukra.
Félek, a mostani botrány jó időre diszkreditálta a védőoltást. Újabb ellenállási hullámra számíthatunk, ami nagyon komoly következményekkel járhat. Az oltás nélkül maradó gyerek nemcsak önmaga, de környezete számára is kockázatot jelent.
Teljesen mindegy, hogy a vizsgálat szerint kit tüntetnek fel felelősként. Egy biztos, a kampány csődöt mondott, aminek mind az egészségügy, mind a lakosság sokáig kárát látja még.
Magyar Tímea
|