|
Először szavazhattak két magyar erőre
Az exit-pollok alapján az RMDSZ a nyerő
Ahogy a romániai helyhatósági választásokat megelőző egy hónapos kampányt, úgy a voksolás napját is az incidensek és az általános nyugtalanság jellemezte Románia-szerte. Nem képeztek kivételt a magyarok lakta települések és megyék sem. Az előzetes eredmények szerint a magyarmagyar versengésből a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) került ki jobban.
Az exit-pollok azt mutatják, hogy a két "kiemelt" megyében Hargitában és Kovásznában a Romániai Magyar Demokrata Szövetség jelöltjei nyerték el a megyei tanácsok elnöki tisztségét. Kovászna (Háromszék) megyében Tamás Sándor, Hargita megyében Borboly Csaba lehet ezek szerint a győztes. Az RMDSZ külső ellenzékének számító Magyar Polgári Párt (MPP) Csinta Samut és Szász Jenőt favorizálta.
A mintegy 1,2 millió magyar szavazópolgár a rendszerváltás után először választhatott két politikai opció között, az RMDSZ mellett a nemrég bejegyzett MPP több erdélyi megyében, illetve kétszáz településen indított jelölteket. A romániai politikai életben most debütáló új magyar tömörülés, a Magyar Polgári Párt tizenkét megye kétszáz településén több mint háromezer jelöltet állított. Az RMDSZ csaknem háromszor ennyi politikust állított csatasorba, tizenkét megyében pályázta meg a megyei tanácsok elnöki tisztségét, 342 polgármesterjelöltje volt, a helyi és megyei listákon pedig csaknem tízezer politikusa szerepelt.
Országszerte tizennyolcmillió szavazásra jogosult román állampolgár járulhatott az urnákhoz 42 választási körzet több mint 17 ezer szavazórészlegében vasárnap. A választók 3200 polgármesterre, 41 megyei tanácselnökre, csaknem 1400 megyei és 40 ezer helyi tanácsosra voksolhattak. A tisztségekért 362 ezer jelölt szállt harcba. Nyolcvanmillió szavazólapot nyomtattak. A legfőbb újdonság az volt, hogy a megyei tanácselnökökre is egyéni választókerületes rendszerben voksoltak, s az első fordulóban a relatív többséget elérő jelölt győzött. A választások húszmillió euróba kerültek, kétszer annyiba, mint 2004-ben.
Incidensek, szabálytalanságok, összetűzések, sőt fegyverropogás is kísérte a tegnapelőtti romániai helyhatósági választásokat. A szabálytalanságok legtöbbje a szavazócédulák kiadásánál történt, Bukarestben több választókörzetben is a bizottságban olyan pártok által delegált tag dolgozott, aki az ismerősöknek egyszerre több szavazócédulát akart átadni. Filiasi községben két férfit azért állítottak elő, mert szemtanúk szerint fegyverlövéseket adtak le. A fővároshoz közeli Stefanesten pedig két versenyző párt szavazóit a rendfenntartó erők kordonnal választották el, hogy megfékezzék a hajnali órákban kialakult összetűzést.
A magyar vidékeken sem volt nyugodt a választás. Az RMDSZ Marosvásárhelyen jelezte az illetékeseknek, hogy csalást gyanít, mert több helyen szavazócédulák tömege tűnt el, illetve úgynevezett választási turizmust észleltek. Ez ügyben még az is felvetődött, hogy a Nemzeti Liberális Párttal közösen a választás felfüggesztését kezdeményezik. A szavazók szállítását a sepsiszentgyörgyi Magyar Polgári Párt vezetői is észlelték, ezért óvást nyújtottak be a városi választási irodánál, a rendőrség vizsgálatot indított.
KISZó-összeállítás
|