2008. június 3., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 86. (554.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Ökológiai konferencia Ungváron

Ökológiai konferenciát tartottak Ungváron, a görög és a római katolikus egyház szervezésében. Egy éven belül ez volt a harmadik ilyen tárgyú rendezvény Kárpátalján, mely a katolikus egyház kezdeményezésére jött létre. Ezúttal a Felső-Tisza-vidék ökológiai helyzete volt a téma.

A kétnapos programban a kárpátaljai történelmi egyházak képviselői, az illetékes állam- szervek munkatársai, valamint magyarországi szakemberek vettek részt. Majnek Antal püspök, akinek ösztönzésére ezek a konferenciák létrejöttek, az ukrajnai római katolikus püspöki kar ökológai felelőseként nyitóbeszédében arról beszélt, miként bízta Isten a teremtéskor az emberre a természetet. A "hajtsátok uralmatok alá a földet" parancsa nem kizsákmányolást, hanem szó szerinti fordításban gondoskodó uralmat jelent. A természet kizsákmányolása az emberre is visszaüt betegségek, szennyezett ivóvíz stb. formájában. A püspök azt is megemlítette, hogy igen közel áll szívéhez ez a tájegység, hiszen hét esztendőn keresztül öt helység ferences lelkipásztoraként járta nap mint nap a Felső-Tisza-vidék útjait.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó