Kárpátalján tizenkétezer-hatszázhatvanegy diáknak szólalt meg az utolsó csengő. Ennyien ballagnak. Közel ezer fiatal magyar iskolákból. Lesznek közöttük olyanok, akik sugárzó arccal állnak az ünnepségen. Ők ahhoz a maroknyi kis csapathoz tartoznak, akik sikeresen túljutottak az emelt szintű érettségin. Az Ukrán Tudásfelmérő Központ vezetősége valamiért úgy időzítette a teszteredmények postázását, hogy egy-két nappal a tanévzáró előtt kapják kézhez a borítékokat. Ukrán nyelv és irodalomból, matematikából és Ukrajna történelméből elkészült a pontozás. Tehát már ismert, hány magyar fiatal toporog valamelyik felsőoktatási tanintézet előtt, hogy benyújtsa továbbtanulási kérelmét. A szaktárca külön rendeletben kérte fel a tanintézetek vezetőit, hogy mivel a teszteredmények bizalmasak, a tanulónak egyedül kell eldöntenie, hogy nyilvánosságra hozza-e saját pontszámát.

Ungvári magyar középiskola. A vonal túloldalán beszélő pedagógus úszik a boldogságban. Az ötvennégy végzősből negyvenketten választották az emelt szintű érettségit és ukránból mindössze két diák teljesített alul. Büszkén újságolja, hogy egyik tanítványuknak a maximális kétszáz pontot sikerült megszereznie történelemből. Jól teljesítettek a beregszászi gimnazisták is, a negyvenhárom vizsgázóból harminhárman értek el pozítiv eredményt. Ellenben szomorú a vári középiskola igazgatója. Szilágyi Lajos tíz tanítványa az ukránon elvérzett és hiába kapták meg matematikából a remek pontokat, már nincs esélyük a felvételire.

Nem tisztem, hogy véleményt formáljak a kialakult helyzetről. Aggaszt viszont, hogy számtalan tehetséges magyar fiatal elesett a diplomaszerzés esélyétől, és ez ahhoz vezethet, hogy néhány év múlva nem lesznek magyar orvosaink, ügyvédeink, mérnökeink. Elapadhat a magyar értelmiségi utánpótlás. Ha pedig megindul a folyamat, hogy a magyar szülők tömegesen íratják át csemetéiket ukrán iskolákba, akkor magyarul oktató pedagógusokra sem lesz szükség...

Nekem valahogy úgy tűnik, idén a magyar diákoknak egy új tantárgyat is bevezettek: az életórát. No nem hivatalosan, hiszen az iskoláknak a felnövekvő nemzedéket már eleve az életre kellene nevelniük. Gyermekeink egy olyan rossz és elhibázott rendszer örvényébe kerültek, amelyből "élve" kikerülni alig van esély. Az idei emelt szintű érettségin átesők valószínűleg egész életükben emlegetik majd, milyen igazságtalanságot követtek el velük szemben.

És igazuk van: mert ebből a nem létező tantárgyból nem ők, hanem e rendszer kiötlői és végig-nem-gondolói buktak meg.

Azt gondolom, hogy még nem késő felemelni ez ellen szavunkat. Szülőknek, pedagógusoknak, társadalmi szervezeteknek és az egész magyar közvéleménynek. Elszomorító, sőt felháborító, hogy egy tehetséges matematikus vagy biológus, egy leendő orvos vagy jogász most azért nem tanulhat tovább, mert nem tudta, melyik ukrán irodalmi műben viselt sarivarit (ukrán népviselet, piros színű buggyos nadrág) a főhős. Ne ez határozza már meg egy magyar – és tegyük hozzá: nem magyar – fiatal jövőjét...

Fedák Anita