A rovat mai vendége Roszpopa Judit, a Munkácsi Megyei Gyermekkórház pulmonológusa.

– Tapasztalataim szerint az egészségügyben dolgozók többsége valamilyen gyermekkori trauma hatására választja hivatásul a gyógyítást...

– A mi családunkban nem volt előttem orvos. Jómagam zenei pályára készültem, zongoristának. Ungvárra jártam előkészítőbe, nagyon nehéz volt a programom. De a vizsgák előtt begyulladt a bal kezem. Így nem tudtam előrukkolni a tervezett virtuóz etűdömmel. Környezetem megdöbbenésére kénytelen voltam lemondani vágyamról. Aztán egy nap, máig emlékszem rá, január elseje volt, elhatároztam, orvos leszek. Minden előzmény nélkül. Két eredménytelen odesszai próbálkozás után harmadszorra sikerült a felvételim az ungvári egyetemre. Közben férjhez mentem. 1986-ban diplomáztam, s a munkácsi gyermekkórházba küldtek internatúrára. Először Szolyvára akartak vezényelni gyermekgyógyásznak, végül a főorvos úr mégis úgy határozott, hogy itt maradhatok. Két évig körzeti orvosként, 1990 óta pulmonológusként gyógyítom a kicsiket.

– A gyerekekhez sok türelem kell. Huszonkét éve van a szakmában, nyilván nagyon nyugodt ember.

– Nem tagadom, a kicsik sok megértést követelnek. Viszont sajátosságuk, hogy gyorsan, dinamikusan gyógyulnak és ezáltal sokkal több sikerélményt nyújtanak, mint a felnőttek. És nehezebb is velük, hisz ha gyerekekről van szó, a felelősségünk is nagyobb.

– Szigorúan előírja a gyógymódot és nem tűr ellenvetést, vagy elmagyarázza a hozzátartozóknak, hogy mit miért kell csinálni?

– Utóbbi. Őszintén szólva a szülőkhöz sokszor több türelem kell, mint a gyerekekhez.

– Munkájának van olyan része, amit nem szeret?

– Nincs, hisz én választottam ezt a hivatást, s még a sokak által szidott papírmunka is a mindennapi rutin részévé vált. Mindig könnyen alkalmazkodtam az új dolgokhoz, elvárásokhoz. Ebben a hivatásban is vannak követelmények, melyeknek meg kell felelni. Az a legnehezebb, amikor közölni kell a szülővel, hogy gyermeke nem fog meggyógyulni.

– Elég fiatalon kötötte le magát. Nagyon romantikus típus?

– Bizonyára az voltam. Két évvel az iskola befejezése után már bekötötték a fejem. Párom távközlési szakember az Ukrtelekomnál. Odesszában ismerkedtünk meg, ő már elsőéves diák volt, amikor én odakerültem. Ez azért érdekes, mert mindketten técsőiek vagyunk. Ismertük is egymást, de közelebbi kapcsolatba az otthonunktól távol kerültünk. Ott tanult egy osztálytársam, aki a férjemmel, Jánossal bérelt egy lakást. Véletlenül találkoztunk. Házasságkötésünk után egy évvel megszületett az első lányunk, Mónika. Őt Nóra, majd Jutka követte.

– Valamelyikük folytatja a mama hivatását?

– Ketten is, Mónika nővérként dolgozik, Nóra pedig most fejezi be az Ungvári Nemzeti Egyetem ötödik évfolyamát. Jutkának még van egy éve a pályaválasztásig, őt inkább a nemzetközi kapcsolatok, a diplomácia érdekli.

– A lányok kinek a természetét örökölték?

– Nóra az apjára hasonlít mind külsőleg, mind belsőleg. A másik kettő viszont az én vonásaimat örökölte.

– Gyerekei soha nem voltak féltékenyek a pácienseire, akikhez munkaidőn túl is vissza-visszajárt a kórházba?

– Elmagyaráztam nekik, mit miért teszek, és elfogadták, nem tettek soha szemrehányást.

– Szabadidejét mivel tölti legszívesebben?

– A kézimunkát nagyon szeretem, kötögetek. Néha eljárunk a férjemmel színházba, koncertre. Nyaranta kirándulunk Munkács környékén, fürdőzünk Beregszászban.

– Utazás?

– Nem sok helyen voltam, valahogy nem volt alkalmam az utazgatásra. Férjemmel inkább a hazai tájakat fedeztük fel. Magyarországon viszont nagyon jól éreztem magam.

– Az aktív vagy a passzív pihenés híve?

– Szó szerint veszem a pihenés szót. Hasra fekszem és süttetem magam a napon.

– Milyen gyakran látogatnak haza Técsőre?

– Nagyobb ünnepek alkalmával. Máig técsőinek vallom magam, nagyon szeretem azt a csendes kisvárost.

– Egész nap fehér köpenyben van. A civil életben megpróbálja kompenzálni ezt a monotóniát?

– Tény, hogy szeretem a szép, mutatós ruhadarabokat, de a koromnak megfelelőeket. A lányok persze mindig próbálnak az új divat szerint öltöztetni.

– A zene milyen szinten maradt meg az életében?

– Gyakran járok komolyzenei koncertekre. Egy-egy szép előadás után néha nosztalgiázok. A lányaim is örökölték a tehetségemet, mindhárman zongoráznak.

– Ha egy lakatlan szigetre vetődne, mit vinne magával?

– Remélem, ez soha nem történik meg...

Magyar Tímea

Kedvencek:

Étel: húsleves

Ital: félédes fehérbor

Állat: macska

Növény: tulipán

Szín: világoskék

Napszak: délután

Zöldség: sárgarépa

Gyümölcs: alma

Erényének tartott tulajdonsága: türelmes

Negatív vonása: ugyanaz, mint az erénye