Mai beszélgetőpartnerünk Teremta Ernő, a Nagypaládi Művészeti Iskola igazgatója.

– Egy vargabetű megtétele után tért vissza a pedagógusi pályára...

– Az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskola karmesteri szakán végeztem, majd a Rivnei Művelődési Főiskolán szereztem diplomát. Évekig okítottam zenére a gyerekeket. Bizonyára még sokan emlékeznek arra az időszakra, amikor az országban problémák voltak a bérek kifizetésével. Nos, nem volt ez másként a pedagógusok esetében sem. Ráadásul még a feleségem is zenetanár, így egyikünknek sem volt jövedelme. Keresetünket hol cukorban, hol lisztben kaptuk. Ezért viszont nem lehetett a boltban vásárolni. Nem maradt más, legalább az egyikünknek más megélhetés után kellett nézni. Végül is én voltam az, aki elhagytam a pályát, és csak 2001-ben már mint igazgató tértem vissza az iskolába.

– Mivel kezdte az "igazgatást"?

– Építkezéssel. Fontosnak tartottam, hogy kulturált körülmények között folyjon a zeneoktatás.

– Voltak irigyei?

– Míg a régi, romos épületben folyt a tanítás, nem volt gond. Ám amikor épülni, szépülni kezdett az iskola mai épülete, bizony megindultak a mendemondák is. Én ez ellen már jó előre bebiztosítottam magam. Másra bíztam az építkezés anyagi részét. Bármennyire is hihetetlen, de mind a mai napig nem tudom, mennyibe is került az épület rendbetétele.

– A tanár úr szeret énekelni?

– Egyedül nem nótázom, de ha jó társaság jön össze, szívesen kieresztem a hangom.

– Táncolni?

– Nem jellemző rám.

– És a felesége?

– Inna, aki egyébként énekesnő, évekig tanult táncolni, ami kiválóan megy is neki.

– Ahogy mondani szokták, Palád és szülőfaluja, a szomszédos Fertősalmás is már szinte a világ végén van. Mi köti ide a leginkább?

– Már gyerekként is nagyon szerettem ezt a vidéket. Az volt mindig az érzésem, hogy itt boldogabbak az emberek, mint másutt. És ez abban az időben igaz is volt, mert nem voltak megélhetési gondok. Most azonban mindenkinek törnie kell a fejét, hogy a világ melyik részén próbáljon szerencsét.

– A gyerekei szintén zenészek?

– Igen. Az idősebbik lányom az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul, a kisebbik pedig még a mi iskolánkban negyedikes.

– Hogy fér meg négy zenész egy "csárdában"?

– Egész jól. Nincs belőle nagyobb vita, sem probléma.

– Kinek jobb a hallása?

– Mindegyikünké jó, nem tudok rangsort felállítani.

– A felesége nem magyar nemzetiségű, ennek ellenére nagyon jól beszéli a nyelvet...

– Valóban így van, és nem is kárpátaljai születésű, hanem rivnei. Az édesapja révén lengyel vér is csörgedezik az ereiben. Ő már ukrán nemzetiségűnek van anyakönyvezve. Abban, hogy jól beszél magyarul, talán az is közrejátszik, hogy állítólag a jó zenei hallású emberek könnyen tanulnak nyelveket.

– Otthon ki az igazgató?

– A feleségemmel felváltva töltjük be ezt a tisztséget. A döntések általában közösen születnek.

– Mi az álma?

– Nehéz kérdés. Nem az anyagiakat említeném elsősorban. Inkább azt szeretném, ha növendékeink közül minél többen dobogós helyezést érnének el a különböző versenyeken. Az egykori diákokból pedig egy felnőtt művészeti csoportot is jó lenne megalakítani a faluban...

Varga Márta

Kedvencek:

Étel: saslik

Ital: kompót

Állat: macska, kutya

Zene: Mozart: Requiem

Nóta: "Eresz alatt fecskefészek..."

Szín: az élénk színek

Virág: nárcisz, rózsa

Pozitívnak tartott tulajdonsága: mástól kell megkérdezni

Negatív vonása: keveset mosolyog