|
Rendszerrágta tortaspagetti
Azt írja az újság, hogy negyvenezer gyerek elégtelenre vizsgázott ukrán nyelvből és irodalomból az emelt szintű érettségin. Ez azt jelenti, hogy durván minden tizedik, immár a független Ukrajnában született ifjú ember elégtelenül tudja az államnyelvet, pedig legalább hetven százalékuknak ez egyben az anyanyelve is.
No, szépen állunk. Most aztán tényleg visszasírhatjuk az átkos (félátkos) múltat.
Hogy miért?
Talán van, aki emlékszik, a kucsmás korszakban az elnök még azt vizionálta, hogy néhány esztendőn belül az ország lakosságának fele diplomás lesz. Akkor mondták is: ez minden gond nélkül elérhető, s még csak az odesszai piacokra (mint ismeretes, ott minden megvehető) sem szükséges elmenni, csak a szóbeli vizsgát, esszéírást tesztekkel kell helyettesíteni, s aki pozitív eredményt ér el (magyarán, legalább egy kérdésnél a megfelelő rubrikába teszi az X-et), máris diák lehet. Ha pedig apukának, anyukának van elegendő pénze (értsd: tandíj), az isten sem menti meg a diplomától. Rosszmájú ellenzékiek le is vezették, hogy e rendszerben egy analfabéta is minden gond nélkül juthat egyetemre, főiskolára, s el is végezheti azt.
Nos, az elnök úr akkor még nem számolt az olasz kártyával.
Immár bizton állíthatjuk: Bologna miatt Ukrajna nem lesz a diplomások országa. Ez önmagában nem is olyan nagy baj, hisz portugáliai hórukkmunkához, piaci veszek-adokhoz aligha kell ukrán nyelvből doktorátus.
Még hosszan élcelődhetnénk a Nagy Bukáson, ha nem nyilallna belém a tény: a mondvacsinált európaiaskodás következtében az idén alig lesz magyar diák. S ez távolról sem a végzősök hibája.
Csak úgy elmélázva, a válaszadás kényszere nélkül gondoljuk végig az alábbiakat. Mi történt (pontosabban nem történt) volna akkor, ha a hivatalosságok kijelentik: Einstein addig nem alkothatja meg a relativitás elméletét, míg nem tesz emelt szintű vizsgát (amerikai) angol nyelvből és irodalomból. Azt sem ártana tisztázni, vajon Báthory Istvántól kértek-e a rendek nyelvismeretet igazoló okiratot, mielőtt megválasztották lengyel királlyá?..
Szerintem a negyvenezerrel együtt az ország oktatási rendszere is megbukott, s a felvételizés struktúrája úgyszintén elégtelenre vizsgázott.
Hogy mindezt főként a nemzetiségek szenvedik meg?
Az már csak romlott hab, illetve szósz a rendszerrágta kijevibolognai butítási tortaspagettin.
Horváth Sándor
|