Nemrégiben a mai harmincasok egyik kultusz-zenekara, a Pokolgép adott koncertet Tiszapéterfalván. A buli, sok öreg rockker legnagyobb megrökönyödésére, szinte teljes érdektelenségbe fulladt. Alig pár tucat ember volt kíváncsi a bandára, amelyik ennek ellenére a rock fénykorát idézően "zúzott" a színpadon.

Ilyenkor persze felmerül a kérdés, hogy a kemény hangzás és a szókimondó, hatalmas társadalomkritikát rejtő dalszövegek vajon miért vesztették el vonzerejüket. Nem akarom senki zenei ízlését megsérteni, de hogyan lehetséges az, hogy míg felénk a mondvacsinált, play back-re tátogó, nyál-báj-gáj formációk arénákat töltenek meg, addig a rock, a blues és a jazz haldoklik. Vagy a kedves olvasó talán már nem emlékszik arra az ominózus Eurovíziós Dalfesztiválra, melyen Horváth Charly a valahol a futottak még kategóriában végzett, a győztes meg az izraeli, Dana Internationel művésznévre hallgató transzvesztita művész(?)nő(?) lett? A kárpátaljai zenekedvelők köreiben akkor még hatalmas volt az értetlenkedés, hogy miért nem vevő az európai közönség a szövegileg és zeneileg rendkívül igényes, jéggel szervírozott magyar dupla whiskyre, ám mostanra már fel sem kapjuk a fejünket az efféléken. A magyarázat pedig igencsak pofonegyszerűnek tűnik.

Úgy látszik, e téren is utolértük Európát, ahol ma a fogyaszthatóságon van a hangsúly. Végtére is miért gondolkodjunk el a jazz vagy a blues által közvetített, az élet árnyékos oldaláról szóló dalokon, vagy a rockkerek tolmácsolta lázadáson, mikor ott van a csapból is folyó, babarózsaszín, "fogyaszd, hallgasd és felejtsd el" vonulat. Ez nem lázít, nem késztet gondolkodásra, viszont nagyon jól eladható és még a társadalom számára is kényelmes levezető csatornát biztosít. Hiszen mennyivel egyszerűbb a helyzet, ha egy generáció bárgyú pláza-nemzedékké hülyül, és nem tesz fel kellemetlen miérteket.

Hogy mi lesz mindennek a vége?

Valószínűleg az, hogy megvalósul Madách víziója, kialakul a falanszter-lét, ahol a Michelangelók legfeljebb széklábat faraghatnak. E szép új világ pedig már egyenes utat jelent oda, ahonnan kultúránknak és szellemünknek sosem lesz visszaút.

Matúz István