|
Med+Info
Tudják, kinek higgyenek
Már az egészen kisgyermek is meg tudja különböztetni a szavahihető bábut attól, amelyik nem mond neki igazat.
Egy kanadai felmérésben 3-4 éveseknek azt a képességét vizsgálták, hogy meg tudják-e állapítani, ki a megbízható, kinek lehet hinni. Az elemzés során két bábut használtak, az egyik igaz, a másik hamis állításokat közölt a gyerekek által már ismert tárgyakról. Amikor új darabokat mutattak nekik, annak a bábunak hittek, amelyik korábban is igazat mondott nekik.
Az emberek sok hibát követnek el mondja Susan Birch, a British Columbia Egyetem kutatója , csalnak, hazudnak, és a tudásuk is lehet különböző szintű, de még akkor is informálnak, amikor nem biztosak a válaszban. A gyerek számára az jelenti a kihívást, hogy kitalálja, kinek higgyen. A vizsgálat szerint ez a folyamat már igen korán elkezdődik, ráadásul nem a felnőttek kezdeményezésére.
Ártalmas antioxidánsok
A legújabb kutatások szerint egyes vitaminkészítmények nemhogy meghosszabbítják az életet, de akár korai halálhoz is vezethetnek.
A koppenhágai egyetem kutatói szerint az A- és E-vitamin beavatkozik a szervezet természetes védekezőrendszerébe, sőt, a béta-karotin, valamint az A- és az E-vitamin a halálozást is növeli.
Korábban úgy vélték, hogy ezek a kiegészítők a szabadgyök-ellenes hatásukkal megelőzhetik a szervezet szöveteit ért ún. oxidatív stresszt.
A kutatás során kiderült, hogy az A-vitamin 16 százalékkal növeli a halálozás kockázatát, a béta-karotin 7 százalékkal, az E-vitamin pedig 4 százalékkal. A C-vitaminnak hasonló hatása nem bizonyított, itt további vizsgálatok elvégzését tartják szükségesnek.
A brit egészségügyi minisztérium szerint az embereknek arra kell törekedniük, hogy a szükséges vitaminokat a természetes táplálékból szerezzék be.
A bölcsőde véd a leukémiától
Amerikai kutatók szerint azoknál a kisgyermekeknél, akik bölcsődébe járnak, 30 százalékkal alacsonyabb a leukémia előfordulása.
A vizsgálatokban összesen 6108 leukémiás és 13 704 egészséges gyermek vett részt. Azoknál a gyermekeknél, akik bölcsődébe jártak, tehát már korán alkalmuk volt más kisgyermekekkel együtt lenni, a leukémia 30 százalékkal ritkábban fordult elő. Az eredményeket a gyermekkori leukémiával foglalkozó, Londonban rendezett konferencián ismertették a kutatók. A tapasztalat szerint a gyermekbetegségek, melyek a bölcsődékben és játszótereken terjednek, edzik az immunrendszert, tehát ha a kisgyermeket az első éveiben több fertőzés is éri, jobban felkészül az immunrendszere, mint ha a közösségtől elzárva, esetleg testvérek nélkül nő fel.
|