| 2008. május 13., kedd |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 74. (542.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
A schengeni határőrizeti rendszert leginkább egy zárt klubként jellemezhetnénk, amelynek tagjai szabadon léphetik át a belső határokat, míg a kint rekedtek beutazása számtalan akadályba, feltételbe ütközik mondta Dr. Alen Panov, Ukrajna Nyíregyházi Főkonzulátusának konzulja azon a sajtótájékoztatón, ahol Magyarország schengeni csatlakozásának következmé-nyeiről esett szó. »»
|
A Julija Timosenko Blokk (BJUT) és a Régiók Pártja (PR) szakértői szinten egyezteti az Alkotmány módosítására vonatkozó elképzeléseit. A Podrobnosti értesülése szerint az alaptörvény új tervezete a jelenleginél jóval kisebb moz-gásteret biztosítana az államfőnek. »»
|
Nem igaz, hogy nem figyelmeztették időben az emelt szintű érettségin tesztet író diákokat a fekete toll kizárólagos használatára, reagált a sajtóban megjelent hírekre Bohdan Tomencsuk. Az Ivano-frankivszki Regionális Tudásfelmérő Központ igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta: a meghívók hátoldalán a tájékoztató második bekezdésében az áll, hogy a feladatlapokat fekete tintájú tollal kell kitölteni. »»
|
Fülledt melegben amit leginkább a légkondicionálás hiánya okozott kárpátaljai divattervezők mutatták be legújabb ruhakölteményeiket. A levegő később még jobban izzott, mikor a lányok tenyérnyi fürdőruhában, majd szexi fehérnemükben léptek a kifutó-ra. »»
|
A lisztharmat minden szőlőt elkaphat, csak az a kérdés, hogy mikor. Ha meglátjuk a fertő-zést, akkor már késő. A megelőzés érdekében permeteznünk kell. »»
|
Zsinórban másodszor sikerült elhódítania a Szolyvai Avangardnak a megyei labdarúgó-kupát, miután a técsői döntőben két góllal legyőzte a Beregvidéki FC-t. Az országos labdarúgó-nap keretében sorra került finálé igazán élvezetes csatát hozott. A técsői Béres Lajos Stadionban közel kétezren voltak kíváncsiak a találkozóra, zsúfolá-sig megteltek a lelátók és a pálya körüli ülőhelyek. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |