2008. május 10., szombat Országos közéleti lap IV. évfolyam, 73. (541.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Reménykednek a magyarok is

A vajdasági magyar pártok összefogását dicsérte Orbán Viktor, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke, amikor felszólalt a Magyar Koalíció kampányzáró rendezvényein.

A Magyar Koalíció nevében Pásztor István hangoztatta, hogy csak európai irányultságú kormányt támogatnak, és elzárkóznak az esetleges radikális kormányban való részvételtől. Azt üzente a magyar szavazóknak, hogy győzni fognak, csatlakozzanak hozzájuk. Bizakodását fejezte ki, hogy az eddigi három helyett öt vagy akár hét képviselőt is küldhetnek a köztársasági parlamentbe, s így külön magyar frakció alakulhat. A vajdasági képviselőházban 15–18 helyre számítanak, s remélik, hogy ismét nyolc önkormányzatban szereznek döntő többséget.

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó