A közéletben szerepet vállaló, a közösségért érdemben munkálkodó, sokak által vagy csupán szűk környezetben ismert, de tisztelt és megbecsült emberek gyakran fejtik ki szakmai álláspontjukat, mondják el véleményüket az írott és elektronikus médiában. Sokkal kevesebbet, olykor szinte semmit sem tudunk viszont magánéletükről. Kulcslyuk című rovatunkban épp ezért kicsit másképp faggatjuk őket...

Rovatunkban ma Tóth Edittel, a nagypaládi óvoda vezetőjével beszélgettünk egy kicsit másként.

– Mióta óvó néni?

– 1987-től vagyok, úgymond, zenés óvó néni. Ugyanis ekkor kezdtem Fertősalmáson az iskolában mint énektanár dolgozni, és ezzel egyidőben óvónő is voltam. A paládi gyermekintézmény élére egy éve neveztek ki.

– Milyen ovis volt?

– Hiperaktív, mozgékony. Minden csintalanságban benne voltam. Előfordult, hogy ha új ruhát kaptam, zsilettel megszabdaltam.

– Most van kedvenc gyerektípusa?

– A gyerekkori énemhez hasonlók állnak közelebb a szívemhez. Igaz, hogy nehezebb velük dolgozni, de az eredmény látványosabb.

– A munkanap végén, ha hazaér, a gyerekzsivaj után elzárkózik a külvilágtól?

– Vannak olyan periódusaim, amikor úgy érzem, jó lenne néhány nap magány, de valójában nagyon szeretem a zsibongást. A csendet nehezebben viselem. Igaz, én egyke vagyok, s nekem is csak egy gyerekem van, de mindig a nagy család volt a kedvencem.

– Buli, társaság...

– A munkám mellett sok társadalmi megbízatásom is van, s szinte minden percem be van osztva, egy jó bográcsfőzésre, kiadós beszélgetésre azonban igyekszem mindig időt szakítani.

– Mit szól mindehhez a férje?

– Nálunk ez nem jelent gondot, mert a férjem pontosan ilyen természetű.

– Otthon ki viseli a nadrágot?

– Mindketten. Mindent megbeszélek a férjemmel, s együtt döntünk. Számíthatok rá.

– A lánya örökölte a zene iránti vonzalmát?

– Igen. Az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakiskolát végezte el, s jelenleg zenepedagógus az óvodában. Nemrég ment férjhez.

– Nem volt féltékeny a többi gyerekre, akikkel az anyukája kedves volt?

– Nem. Nikoletta szinte egész nap velem volt. Délelőtt az iskolában, ahol énektanár voltam, majd délután a zeneiskolában, ahová hatéves korától járt. Hamar hozzászokott, hogy sok gyerek vesz körül, s mindegyiküket szeretem. Az ő természete is nagyon hasonlít az enyémhez.

– Megbarátkozott már az anyós szerepével?

– A fiatalok a szomszéd faluban laknak, de gyakran vannak itthon. A lányommal naponta többször is beszélek telefonon, a vőmet úgy fogadtam el, mintha a fiam lenne. Nem szólok bele az életükbe, és nincs vele semmi problémám. Sőt, többször előfordult már, hogy vitás kérdésben neki adtam igazat. Nikoletta ezt persze nem hagyja szó nélkül...

– Nem érzi majd úgy, hogy megöregedett, ha bejelentik, hogy nagymama lesz?

– Ettől nem félek! Nagyon szeretném, ha ez minél előbb megtörténne. Mert most, negyvenévesen sokkal energikusabb nagymama lennék, mint mondjuk tíz-húsz év múlva. Sokat tudnék segíteni nekik a kicsi nevelésében.

– A szépségápolásban alkalmaz-e praktikákat?

– Természetesen bennem is felötlik, hogy itt-ott megjelentek azok a nemkívánatos szarkalábak. Ám különösebben nem foglalkozom velük. Azt viszont már nagyon régen megfogadtam, hogy nem fogok megőszülni, ezért a hajam befestem, és ez később sem lesz másként.

– A munka és a számtalan elfoglaltság mellett mikor jut ideje a háztartásra?

– Ha úgy adódik, akár hajnalig is fennmaradok, de mindennek meg kell lennie.

– Őszinteség...

– Ami a szívemen, az a számon, s ez bizony már többször sodort kellemetlen helyzetbe. Ám nem tudok hallgatni. Amivel nem értek egyet, azt megmondom bárkinek, legyen az akár a főnököm is.

– Mindig keresztülviszi, amit eltervezett?

– Igen, ha van megfelelő segítség, partner hozzá. Szerencsére a családom mindig mellettem áll. Az óvoda ügyeiben pedig sokat segít a polgármester és a nagyszőlősi járási oktatási osztály vezetője, Tatjana Popovics.

– Mi tudja elvenni a jókedvét?

– Talán a nyitottságom, az őszinteségem az oka, de nagyon sok pofont kaptam már a munkám során.

– Nehezen dolgozza fel a bántásokat?

– Igen, bár ebből a külső szemlélő semmit sem vesz észre. Mit tagadjam, néha még a mécses is eltörik...

– Meg tud bocsátani?

– Igen, de nem felejtek, a tüske bennem marad.

– Jó emberismerő?

– Sajnos nem. Mindenkiről csak a jót és a szépet feltételezem. Bizony egy idő után rá kell jönnöm, hogy nagyot tévedtem.

– Mit kérne a jó tündértől?

– Az óvodának egy modern és nagyon szép játszóteret.

Varga Márta