| 2008. május 10., szombat |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 73. (541.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Alig kezdődött meg a turistaszezon, s Visken máris csúcsforgalom van, nyilatkozta lapunknak Ötvös Ida, a helyi Zöld Falusi Turizmus Szövetség elnöke. 18 család egyszerre 120 személyt képes fogadni. A turisták többsége főleg Magyaror-szágról érkezik, de már egyre több a kárpátaljai érdeklődő is. Az idén már három olyan eset is volt, amikor bejelentkezés nélkül kopogtattak be a vendégek. Együttműködnek Me-zővárival és Beregszásszal, így ha valamelyikük már nem tudja elszállásolni a vendégeket, átirányítják a másik helyre. »»
|
Ukrajnában május 26 és június 9-e között újraoltják a tizenöthuszonkilenc éves korosztályt kanyaró és vöröshimlő ellen. A védőoltások elvégzését, mely mintegy kilencmillió embert érint, az elmúlt években fellángolt két járvány és az tette szükségessé, hogy az Európában előforduló megbetegedések 83 százalékát Ukrajnában regisztrálták. »»
|
Szakértők szerint a szovjet időket idézte a tegnapi moszkvai díszszemle, s Oroszország ezzel meg akarja mutatni, hogy újra a világpolitika aktív résztvevője. Hosszú idő után pénteken, a győ-zelem napján újra díszszemlét tartottak Moszkva belvárosában. »»
|
Tavaly 93 újságírót öltek meg a világon, ami azt mutatja, hogy az újságírás továbbra is veszé-lyes hivatás áll a bécsi székhelyű Nemzetközi Sajtó Intézet (IPI) jelentésében. »»
|
Ma ünnepli születésének 55. évfordulóját Rilják János, az Ukrán Nemzeti Olimpiai Bizottság kárpátaljai kirendeltségének elnöke, az ungvári Junyiszty Sportcsarnok igazgatója. Az egykori kiváló kerékpárossal, jelenlegi sportdiplo-matával az elmúlt évtizedekről, sikerekről, kudarcokról, álmokról, magánéletről beszélgettünk. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |