2008. május 6., kedd Országos közéleti lap IV. évfolyam, 70. (538.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Élő újság Nagypaládon

A közhiedelem szerint a huszonegy a szerencseszámok egyike. Hogy a misztika mennyire játszott szerepet vasárnap Nagypaládon a huszonegyedik Élő Újságon, nem tudjuk. Tény, hogy a hangulatnak és a játéknak kedvezett.

A helyi zeneművészeti iskola nagytermer, zsúfolásig megtelt. A polgármester, Botos Csaba és főszerkesztőnk, Kőszeghy Elemér köszöntője után kicsik és nagyobbacskák vették birtokukba a színpadot.

Mint már annyiszor, most is kiderült, hogy a magyarlakta falvakban nagyon sok tehetséges fiatal él. A pergő ritmusú csárdás, a citerazene, a vers és ének most sem hiányzott a repertoárból.

Lapunk rovatait megelevenítő interaktív játékunk során kiderült, hogy a helyiek mindent tudnak rólunk. Záporoztak a helyes válaszok a Játszótér, a Vitamin, a Sport, a Közszolgálat rovattal kapcsolatos kérdésekre. A Kulcslyukon ezúttal Tóth Edithez, a helyi óvoda vezetőjéhez kukkantottunk be, vele beszélgettünk egy kicsit másként. Kiderült, hogy az óvó néni is volt ovis és bizony a csintalanabbak közé tartozott.

Természetesen most sem maradt el a tombola, ahol egyeseket többször is kegyeibe fogadott Fortuna. Közéjük tartozott a kis Oroszi Martin is, aki az egész családot ellátta ajándékokkal. A legszerencsésebbnek azonban Virág Erika, a helyi polgármesteri hivatal könyvelője bizonyult. A háromgyermekes anyuka nyerte ugyanis a fődíjat, a kávéfőzőt, melyet főszerkesztőnktől vehetett át.

A jó hangulatú, emlékezetes vasárnap a szervezőket – Szabó Ambrus, Csele Géza – valamint a támogatókat – Tiszatex, a Paládbud, a Zella Kft. – is dicséri.

Varga Márta

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó