| 2008. május 6., kedd |
Országos közéleti lap |
IV. évfolyam, 70. (538.) szám |
 |
 |
 |
 |
|
|
 |
Palágyi János neve összeforrt a csapi Széchenyi István Középiskolával. Immár 36 éve tanít biológiát. Volt igazgatóhelyettes, igazgató, jelenleg pedig a harmadik osztálya kibocsátására ké-szül. Büszke rájuk, hiszen a 28 főből 17-en vállalták az emelt szintű érettségin való megméret-tetést, hárman pedig éremesélyesek. »»
|
Külön erőket vezényeltek a légtér biztosítására, miután a Grúziától elszakadni kívánó Abházia légterében vasárnap délután lelőttek két pilóta nélküli grúz felderítő repülőgépet, közölte az abház elnök szóvivője. Közben Abházia miatt egyre mérgesebb Moszkva és Tbiliszi viszonya. Az orosz külügyér már nem is palástolja, azért "szorongatják" Grúziát, hogy mihamarabb tegyen le az észak-atlanti szervezethez való csatlakozási terveiről. »»
|
A legkevesebb kockázattal a fagyosszentek után ültethetjük ki paprika- és paradicsompalán-táinkat. Ez utóbbit ugyan palántázhatjuk április végén is, mert néhány fokos fagyot átvészel, legfeljebb a levelei elfagynak. A paprika viszont igen fagyérzékeny, így csak május közepe után ültethető ki. »»
|
Teherán nem fogad el semmilyen ajánlatcsomagot a nagyhatalmaktól, amely bármilyen módon sérti Irán jogát atomprogramja folytatásához közölte az iráni külügyi szóvivő. »»
|
Elbontják Szaparmurat Nyijazovnak, az országot egykor diktatórikusan irányító Türkménba-sinak a türkmén fővárosban, Ashabadban lévő, 75 méteres szobrát, az aranyozott alkotást egy autópálya mentén fogják felállítani. »»
|
A Dinamo Kijevtől elszenvedett 41-es vereség után matematikailag is búcsúzni kényszerül az élvonalból az FK Zakarpattya. Ha azt vesszük alapul, hogy csapatunk 17 forduló óta képtelen győzni, s amellett, hogy a legtöbb gólt kapta (49), a második legkevesebbet (15) rúgta, igazságosnak nevezhetjük a kiesést. »»
|
|
|
 |
| Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó |
|
 |