A Kulcslyuk mai vendége Vajda József, az Ukrán Állami Vámszolgálat parancsnokának hivatalos tolmácsa, a vámhivatal nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályának főtanácsosa, az Ukrán Zeneszerzők Nemzeti Ligájának tagja.

– Sokoldalú ember hírében áll. Mi az eredeti végzettsége?

– Az Ungvári Állami Egyetem német szakán diplomáztam, majd a Bécsi Zeneakadémia zeneszerző szakán szereztem magiszteri fokozatot, s még jelenleg is ott tanulok. Háromhavonta járok vizsgázni.

– Két egymástól távol álló terület...

– Az életem mindig is a zene körül forgott. A nagybátyámnak, Molnár György zenetanárnak köszönhetően már háromévesen zenélni kezdtem. Először egy régi gombos harmonikán játszottam. Mikor látta, hogy érdekel, és tehetségem is van hozzá, komolyan kezdett velem foglalkozni. Tízévesen gitároztam, majd jött a zongora. Tizenkét éves koromban már komponáltam. A zeneiskolában azt mondták, nincs értelme, hogy oda járjak, mert már nem tudnak nekem újat tanítani. A középiskola elvégzése után többször is felvételiztem a Lembergi Konzervatóriumba, s bár mindannyiszor sikeresen levizsgáztam, mégsem nyertem felvételt. Ekkor a német nyelv mellett döntöttem.

– Hogy jutott el végül a Bécsi Zeneakadémiára?

– Ez valóban a véletlen műve. Munkám révén jártam Bécsben, ahol egy hirdetésre figyeltem fel, melyben zeneszerzőképzésre kerestek jelentkezőket. A tehetséges hallgatók oktatását, az osztrák állam magára vállalta. Jelentkeztem. Rövid idő alatt, egy kép alapján kellett zenét komponálnom. A művem elnyerte a tanárok tetszését, és felvételt nyertem a neves intézménybe, ahol magiszteri diplomát szereztem. Ám a tanulást még nem fejeztem be. Ha minden jól megy, egy év múlva a zenetudományok doktora címet is megszerzem.

– Mit szólnak ehhez a munkatársai?

– Azzal szoktak ugratni, hogy én vagyok a legjobb zenész a vámtisztek között, és a legjobb vámos a zenészek között.

– Fellép a munkahelyi rendezvényeken?

– Néha. Az igazság az, hogy a színpadi zenélés nem az én világom. A komponálás, a szövegírás az, amit inkább szeretek csinálni.

– Valóra vált az álma, diplomás zenész lett, mégsem ezzel keresi a kenyerét.

– Kárpátalján a zenészpálya kiszámíthatatlan, labilis. Így viszont van egy jó megélhetést biztosító stabil munkám, amit még szeretek is. Előfordulhat, hogy egyszer majd váltanom kell, de egyelőre nem áll szándékomban.

– A külföldi partnerek tudják, hogy egy leendő zenetudós tolmácsuk van, vele tárgyalnak?

– Akikkel gyakran találkozom, azok tisztában vannak vele. Mások viszont nem sejtik. Ám, ha zongora van a közelben, nem tudom megállni, hogy le ne üljek mellé, s ki ne próbáljam. Egyszer Ausztriában a tárgyalás végeztével a vendéglátóink egy előkelő étterembe vittek ebédelni, ahol egy Steinway-zongora állt. Nagyon értékes hangszer. Alig vártam, hogy alkalmam legyen kipróbálni. Már javában játszottam, amikor odalépett az osztrák pénzügyminiszter, s rámförmedt. Nem tudtam mire vélni a dolgot, csak arra gondolhattam, hogy nem szabad a hangszeren idegennek játszani. Ám mint kiderült, őt az háborította fel, hogy aki így zenél, miért végez ilyen nagy figyelmet és koncentrációt igénylő munkát?

– A komoly vagy a könnyűzene áll közelebb a szívéhez?

– Egyértelműen a klasszikusokat kedvelem jobban. Ám írtam már rockoperát, pop-, beat- és dzsessz-zenét is. Közel kétszáz saját szerzeményem van.

– Milyen zenére szeret mulatni?

– Igazából nem vagyok mulatós típus. Számomra az a legnagyobb felüdülés, ha hazaérve bezárkózhatok a stúdiómba és komponálhatok.

– Kinek szerzett zenét, vagy zenésítette meg a verseit?

– A kárpátaljaiak közül Balla D. Károlyt és a megyei tanács elnökét, Mihajlo Kicskovszkijt említeném, akiknek több versét megzenésítettem. Magyarország országos rendőrfőkapitányának, dr. Bencze Józsefnek, aki szintén költő is, írtam már zenét. A Philips cégnek reklámfilm-zenét készítettem, s nemrég a magyarországi TNT zenekar menedzsere kért tőlem egy dalt az együttes számára.

– A család?

– A feleségem sajnos hat évvel ezelőtt meghalt. Ezen a tragédián mind a mai napig nem tudtam magam túltenni... Ez a dalaimon is érződik... A lányom, Ivett, nemrég ment férjhez. Német–angol szakos hallgató, szeret és tud is zenélni, de nem foglalkozik vele intenzíven.

– A zenészekről is az a hír járja, hogy szétszórtak, bohókásak...

– Lehet benne valami... Lányom is gyakran mondja, hogy egy nagy gyerek vagyok. Néha bizony azon kapom magam, hogy elkalandoznak a gondolataim, s egy-egy megzenésítésre alkalmas sztori köti le a figyelmem. Ilyenkor előfordul, hogy nem veszem észre a szembe jövő ismerősöket az utcán...

– Mi a helyzet a barkácsolással?

– Nem mondom, hogy nem tudok beverni egy szeget, de ez nem az én világom. Ezt másra hagyom.

– Mint említette, a tárgyalásokat követően a házigazdák megvendégelik önöket. Melyik ország ételét kedveli, és melyiket fogyasztja el csak udvariasságból?

– Bármennyire furcsán hangzik, nagyon szeretem a kínai ételeket, a tengeri herkentyűket viszont, ha csak lehet, kerülöm.

– Sok barátja van?

– Igazi csak néhány, de hozzájuk több mint húszéves barátság fűz, s bármikor számíthatok rájuk.

– Van olyan, amit még szívesen megtanulna?

– Négy nyelvet – magyar, német, szlovák, orosz–ukrán – beszélek, de az nagyon bosszant, hogy angolul csak konyhanyelven kommunikálok. Ha lenne rá elég időm, ezt szeretném tökéletesíteni.

– Mint az osztrák miniszter is mondta, külföldön egy önhöz hasonló zenész nagy hírnévre tehetne szert. Gondolt már erre?

– Tény, hogy ott megélnék a zeneszerzésből. Én azonban itt érzem jól magam. Az ember Amerikában is lehet boldogtalan...

Varga Márta

Kedvencek:

Étel: saslik

Ital: a jó minőségű konyak és az ásványvíz

Állat: kutya

Növény: szakura

Gyümölcs: alma, barack

Virág: rózsa

Napszak: éjszaka

Erényének tartott tulajdonsága: emberszeretet

Negatív vonása: nem tud róla