2008. április 24., csütörtök Országos közéleti lap IV. évfolyam, 64-65. (532-533.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
BL: Öngóllal egyenlített a Chelsea

Zsinórban a negyedik Bajnokok Ligája-kiírásban csapott össze a Liverpool és a Chelsea labdarúgócsapata. Az idei elődöntő első találkozóján 1–1-es eredmény született.

A vezetést a házigazda Liverpool szerezte meg Kuyt találatával a 43. percben, Riise csukafejessel elért öngóljával azonban a Chelsea a 94. percben egyenlíteni tudott – így a visszavágót a Chelsea várhatja előnyösebb helyzetből, köszönhetően az idegenbeli találatnak.

A felek a 2004–2005-ös, illetve a tavalyi kiírásban is a legjobb négy között futottak össze, első alkalommal 1–0-ás összesítéssel jutottak tovább, tavaly 1–1 után büntetőkkel bizonyultak jobbnak a Mersey-partiak. A 2005–2006-os évadban a csoportmeccsek két 0–0-ás döntetlent hoztak.

Összességében a két egyesület eddig pontosan 150 alkalommal találkozott egymással, és az örökmérleg is a Liverpool felé billent, a Vörösök 67 győzelem mellett 52 alkalommal kaptak ki a Chelsea-től. De az is igaz, hogy 2004-től számítva, amióta Rafael Benítez a Liverpool trénere, a csapat mindössze öt meccset nyert a Kékek ellen, s öt iksz mellett nyolcszor kikapott.

Benítez, a Liverpool menedzsere a meccs után elmondta: "Nem egészen értettem, miért tartott 94 vagy 95 percig a meccs. Természetesen nagyon csalódott vagyok, hogy egy öngól miatt végül is nem sikerült nyerni. De pozitívan kell gondolkodnunk. Bízom a sikerben, a második félidőben látottak alapján minden esélyünk megvan. Kis szerencsével odaérünk a döntőbe."

Avram Grant, a Chelsea menedzsere a következőket mondta: "Elég későn született a gólunk, de úgy érzem, rászolgáltunk. Ez a találat sokat jelenthet még. Tipikus kupaelődöntő volt, nagy csatával, kevés helyzettel. Azt gondolom, az eredmény számunkra kedvezőbb, de nagy csata lesz a visszavágón, az biztos."

KISZó-összeállítás

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó