|
A tudományos fokozat értékéről
A Legfelső Attesztációs Bizottság fennállása óta első ízben tartott kihelyezett ülést megyeszékhelyünkön.
Roman Bojko, a bizottság elnökhelyettese elmondta: az egészségügyi fórum az Ungvári Nemzeti Egyetem, a megyei állami közigazgatás, valamint Vaszil Ruszin professzor, a Kárpátaljai Sebészek Társaságának elnöke kezdeményezésére jött létre. A klinikai gyógyítás szakvéleményező tanácsainak az országos tudós szaktanácsok vezetőivel közösen tartott ülésére közel százhúsz tudós, akadémikus, professzor érkezett Ukrajna különböző megyéiből. A terítéken elsősorban a sebészeti és fogorvosi disszertációk megvédésének problematikája szerepelt, azon belül megvitatták az ezen a téren tapasztalható visszaélések a rendelésre pénzért készülő disszertációk kiszűrésének leghatékonyabb módjait, a tudományosan megalapozott munkák fő kritériumait. A tanácskozáson az ország legelismertebb sebészei, szemészei, nőgyógyászai, gyermekorvosai és ideggyógyászai voltak jelen.
(magyar)
|