Vannak agyament fickók, akiket nem vonzanak a csillogó-villogó, több tízezer dollárba kerülő csodajárgányok, a nikkelezett kasznik, a gyár futószalagjáról éppen csak legördült, százféle extrával felszerelt "zsírúj" négykerekűek. Ők azt szeretik, ha nyakig kulimászosak és ujjaikon naponként többször is végigcsorog a meleg motorolaj. Semmi pénzért nem vennének új autót. Nem csak azért, mert zsebükben éppen bankókból van a legkevesebb, hanem azért, mert szeretnek bütykölni. Nem érzik jól magukat, ha a harminc-negyven éve dédelgetett kedvencükön nem találnak egy meglazult csavart, egy cseréért ordító elrozsdásodott alkatrészt.

A "normálisabbak" viszont teljesen másként gondolkodnak. Szerintük csak az új autó az igazi! Nem nyikorog, nem rakoncátlankodik, pihe-puha az ülése, kényelmes a kormánykezelése, szól a CD, vagy éppen a videót kapcsolja be a tulaj, s kéjesen élvezi a már több tucatszor látott szex-jelenetet.

Igen, a csábítás nagy. Ma már nem kell éveket sorban állni, mint egykor, és reszketve várni, mikor jön már az a fránya értesítő. Mikor indulhat az édennek tűnő telephelyre, ahol talán még a színt is kiválaszthatta, ha jól "megzsírozta" a mindenható vezetőt.

Hát, kérem szépen, ez ma már nem így van! Ma már nemhogy várakozni nem kell, de még pénzre sincs szükség, hogy egy vadonatúj kocsi volánja mögé beüljön a tulaj.

Nulla százalékos kezdőbefizetés! Hosszú lejáratú hitelkölcsön, alig néhány százalékos kamattörlesztéssel! – és hasonló csábító ajánlatok, mézesmadzagok, amelyeket nagy rutinnal húznak el a lépre menni nem szándékozó, de végül mégiscsak rákényszerülő leendő vásárló orra előtt, amire az aztán többnyire szépen rá is harap.

– De van másik! – mondotta volt emlékezetes produkciójában Eötvös (zene)bohóc. Azt ugyanis még gyermekkoromban megszoktam, hogy a kenyeres autókra rárajzoltak egy kenyeret, a tejesekre egy tejesüveget, a fagylaltosokra egy tölcséres fagylaltot. De, hogy egy Skodára vagy Opelre, egy Toyotára vagy Peugeot-ra miért ragasztanak olyan matricákat, hogy: Én gázzal járok, te miért benzinnel? Kapcsolódj le a központiról és állj át egyénire! A mi bankunkba hozd a pénzt, ne vidd a másikba, mert mi adjuk a legnagyobb kamatot! – azt sokáig nem értettem.

Aztán megmagyarázták, hogy ez egy nagyon jó üzlet. Aki ilyen autóba ül, annak törlesztő részletét átvállalják bizonyos, ebben a bizniszben érdekelt cégek. Már-már magam is lépre mentem és ráharaptam arra a bizonyos "édes zsinórra", amikor már arról is jöttek a hírek, hogy szép szavak vannak bőséggel, de pénz egy kopijka sem. Viszont a banknál, amelyik a hitelt, vagyis végső soron az autót adta, könyörtelenül ketyeg a kamatóra.

Fizetni pedig előbb-utóbb kell! Még akkor is, ha nem tudsz, ha visszaveszik az autót! S nem is keveset. Ugye, kitalálták? Nem a banknak vagy az autószalonnak, hanem a hiszékeny vásárlónak!

Nagyon úgy tűnik, hogy aki fizet és ráfizet ebben a "játékban", az nem a sokat ígérő cég vagy bank, hanem az autós. Mert ez a biznisz visszafelé még nem működik!

Lehet, hogy mégis az olajos kezű agyament fickóknak van igazuk?

Nigriny Szabolcs