2008. április 12., szombat Országos közéleti lap IV. évfolyam, 58. (526.) szám
CímlapHírekMagunkrólLinkekHirdetésArchívum Főszerkesztő
Hi-tech a nemzetpolitikában

– Bár látszólag csak kiegészítője az új nemzetpolitikai koncepciónak, mégis igen fontos eszköz – mutatta be a hét közepén Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára a régiós interaktív térinformatikai rendszert.

A szakállamtitkár többek között elmondta, az új struktúra kialakításakor világossá vált, hogy egy megújított rendszerhez nem csak új intézmény, hanem új eszközrendszer is kell, mely segíti abban, hogy a döntéshozatal megalapozottabb, a forráskoordináció erősebb legyen. Ez vezetett minket arra, hogy a már meglévő és a folyamatosan beérkező adatokból, információkból elsősorban térinformatikai alapú strukturált adatbázist teremtsünk, mely áttekintést ad országonként, régiónként és településenként a Kárpát-medence gazdasági, infrastrukturális és demográfiai adatairól – tette hozzá Gémesi Ferenc. – Az információs bázis segítségével hatékonyabban hozhatók meg a támogatás- és kisebbségpolitikai döntések.

Törzsök Erika, a szakállamtitkárság nemzetpolitikai ügyek főosztályának főigazgatója a rendszerről elmondta: úgy kell elképzelni, mint a puzzle-t, összetolhatjuk, szétszedhetjük, egymásra rétegezhetjük. Segítségével megkereshető az adott területen élő magyarság lélekszáma, korcsoportonkénti megoszlása, a munkanélküliségi ráta, a területen működő fontosabb magyar intézmények, továbbá egyéb oktatási, képzési és foglalkoztatási információk. A csaknem 7300, magyarok lakta település adatait tartalmazó rendszer egyik legnagyobb előnye, hogy a térségekről keresett információk kivetítve is láthatók a Google Earth műholdas világtérképen.

A régiós térinformatikai rendszer segítségével könnyen rá lehet majd világítani a hibás fejlesztéspolitikai lépésekre, ugyanakkor nagyban megkönnyíti például a magyarországi és a szomszédos országban lévő megyék közös pályázását – mondta Törzsök Erika. – Az adatbázis a www.regions.hu honlapon bárki számára elérhető.

Szabó Sándor

(Budapest–Ungvár)

Minden jog fenntartva © 2008 Kárpáti Igaz Szó