A rovat mai vendége Mihajlec Gréta, az Ungvári 2. Számú Poliklinika családorvosa.

– Több évtizede elkerült szülőfalujából. Lelke mélyén városinak vagy inkább vidékinek érzi magát?

– A rahói járási Bogdanban (Tiszabogdány) születtem, de gyermekkorom Beregújfaluhoz kötődik. Egyéves voltam, amikor szüleimet, mivel tanítók voltak, áthelyezték a magyar helységbe. Jómagam a Beregszászi 1. Számú Középiskolában érettségiztem. Miután az első két egyetemi nekifutásom nem sikerült, 1971–72 között a somi iskolában dolgoztam pionírvezetőként. Harmadszorra végül felkerültem az orvosi karra. 1978-ban diplomáztam és azóta, harminc éve a városban élek. Ma már ritkán megyek haza, inkább idős édesanyám van nálunk. A város talán közelebb áll hozzám.

– Hogy ragadt itt, Ungváron?

– Ötödéves voltam az egyetemen, amikor férjhez mentem. Internatúrámat az ungvári városi kórházban végeztem. Közben két év különbséggel megszülettek a fiaim, Mihály és Borisz. Mivel férjem az egyetemen tanított és én is itt kaptam munkát, nem is mehettünk máshová.

– Kinek a hatására lett önből gyógyító?

– Tizennégy éves voltam, amikor Fedinec doktor úr kivette édesanyám epéjét. Anyu nagyon sovány volt. Éjszaka ott ültem mellette és megfogalmazódott bennem, gyógyítani fogok, hogy a többi gyereknek ne kelljen szenvedni látni az édesanyját. De anyukám húga, a nagynéném is orvos, belgyógyász. Talán ő is hatással volt a pályaválasztásomra. Édesanyám nagyon örült, mivel annak idején ő is erre a hivatásra készült, de a háború utáni években nem volt lehetősége a továbbtanulásra.

– Van olyan szülői örökség, melyet mindmáig őriz?

– Édesanyám gyakran szokta idézni a következő verssorokat: "Az élet útja kétes és nehéz, vezéreljen rajta egy biztos kéz, és ha lépsz, gondold meg léptedet, mert visszalépni sohasem lehet." Azt szokta mondani, segíts az embereken, de ne várj cserébe hálát!

– Harminc éve van a szakmában. Soha nem csalódott a választásában?

– Eleinte nagyon nehéz volt. Problémás körzetet örököltem, zűrös páciensekkel. Rájöttem, bármennyire beleadom a szívemet, lelkemet, minden tudásomat egy-egy beteg gyógyításába, ha ő nem akar meggyógyulni, az orvos egymaga kevés. Én vallásos ember lévén meg vagyok róla győződve, hogy ehhez a jó Isten akaratára is szükség van. Tudja, amikor olyan betegek jönnek vissza, akik már nem is tartoznak a körzetembe, és mindenáron ragaszkodnak hozzám, az azt igazolja számomra, talán nem volt hiábavaló ez a három évtized.

– Az orvosok olykor csodás gyógyulásról, meghökkentő felépülésről beszélnek.

– Fontos, hogy a páciens higgyen az orvosában. Van úgy, hogy átlépem a küszöböt és a páciens azt mondja, máris jobban érzi magát. De ennek az ellenkezője is megtörténik. Másodszor, gyakran a testet csak úgy lehet meggyógyítani, ha előbb a lelket ápoljuk. Aki keresztény életet él, az könnyebben elviseli a bajokat is. És akkor a "csoda" is könynyebben megtörténik. Az elmúlt években rájöttem, hogy a gyakorlatban minden egészen más, mint ahogy a tankönyvekben meg volt írva. Nagy adag tapasztalat és intuíció is kell ahhoz, hogy rájöjjünk az adott ember kezelésének a kulcsára.

– Mindig nyüzsög, sürög-forog, nyugtalan természetű. Holott a páciensekhez sok türelem kell.

– Az agyam gyakorlatilag állandóan forog, ha nem az egyik, akkor a másik eseten. De a páciensekkel próbálok nagyon türelmes, nyugodt maradni, hisz ezt várják el tőlem. Viszont való igaz, hogy egész nap lótok-futok, a betegek nem várhatnak.

– Mindkét fia görög katolikus pap. Ez nagyon ritka egy családon belül.

– Pedig higgye el, férjemmel egyáltalán nem befolyásoltuk őket. Nagyon büszke vagyok rájuk. Mihály felszenteléséig történész diplomát szerzett, papként pedig a magiszteri fokozatig jutott. Ma a perecsenyi járási Turjaremetén szolgál. Családja van és neki köszönhetem első unokámat, Máriát is. De mivel ott élnek, sajnos nagyon ritkán látom őket. Borisz fiam pedig harmadik éve Rómában tanul teológiát. Amikor itthon van, nagyon sokat segít a házi munkában.

– Hogyan tud kikapcsolódni? Társasági ember?

– Az a helyzet, hogy sokszor otthon is megkeresnek. Kinek tanács, kinek egy injekció kell. Így abban a kevés szabadidőmben, ami marad, házi munkával foglalkozom. Nem sok időm jut pihenésre. De a társasági összejöveteleken nem kell kétszer kérni, hogy dalra fakadjak vagy táncolni menjek.

– A napokban kerek évfordulót méltat. Az idő múlása mennyire foglalkoztatja?

– Egyáltalán nem. Nem veszek róla tudomást.

– Mire a legbüszkébb?

– A gyerekeimre. Az édesanyámmal való kapcsolatomra, mert szinte barátnők is vagyunk. És a férjemre, akivel harmincegy éve nagyon jól megértjük egymást. Borisz az Ungvári Kereskedelmi Technikum tanára. Nagyon sokat segített a gyerekek nevelésében, hisz én soha nem tudtam, hány órára érek haza. Ő vitte őket óvodába, iskolába, gondoskodott róluk. Nagy szerencsém van vele.

– Ha egy lakatlan szigetre vetődne, mit vinne magával?

– Rózsafüzért, burgonyát és egy sztetoszkópot...

Magyar Tímea

Kedvencek:

Étel: minden, ami burgonyából készül

Ital: tea

Állat: kutya

Könyv: Charlotte Brontë "Jane Eyre"

Zene: népzene

Szín: zöld és lila

Napszak: reggel

Erényének tartott tulajdonsága: toleráns

Negatív vonása: olykor túl érzékenyen reagál a dolgokra